A biztonságos közlekedésről, időseknek

A biztonságos közlekedés, a figyelmes autóvezetés volt a témája az Érdi Szenior Akadémia őszi második előadásának. A résztvevők megtudhatták azt is, hogy a statisztikák szerint melyik korcsoport érintett leginkább a közlekedési balesetekben.

Hasonló tartalmaink:

Vezessünk autót, biciklizzünk vagy vegyünk részt gyalogosként a forgalomban, a koncentráció illetve a közlekedési partnerekkel való kapcsolat nem csupán idősebb korban fontos, ugyanakkor az idő előrehaladtával jelentkező fiziológiai változások miatt érdemes egyre figyelmesebbnek lenni ha kilépünk az utcára, fogalmazott dr. Szabó Tibor, az Érdi Szenior Akadémia legutóbbi előadója.

A statisztika alapján a közlekedési balesetek többsége a fiatalabb generációkhoz köthető, ami persze annak is tulajdonítható, hogy nagyobb arányban vesznek részt a közlekedésben, mint az idősebbek, árulta el Szabó Tibor. Ennek ellenére a tapasztaltabbak sem dőlhetnek hátra, hiszen sokszor talán észre sem veszik, hogy mennyire közel volt a baj.

Az Érdi Szenior Akadémia következő előadására október 25-én kerül majd sor, amikor is a személyes adatok védelméről lesz szó.

Címkék