Rezzenéstelenül szabad szájú

Kicsit visszafogott poénok és stílus, kicsit visszafogott közönség – az előbbi a tudósító véleménye, az utóbbi Kormos Anett humoristáé, aki a parkvárosi közösségi házban állt az érdeklődők elé, akik ezúttal ingyen vehettek részt a programon.

Állandó jelzőként tapad Kormos Anett nevéhez az első női stand-upos titulus, pedig már 7-8 éve is van, hogy föltűnt az addig férfiak uralta Showder Klubban. Azóta persze több hölgy is arra az útra tért, amit Anett kitaposott magának, s ezáltal nekik is. Mondhatjuk hát, hogy a női stand-uposok Kormos Anett köpönyegéből bújtak elő, ha mint mondja, nincsen is jellemzően feminin stílus a műfajban. Ha van valami közös, akkor az, hogy olykor még mindig meg kell küzdeniük az előítéletekkel, annak ellenére, hogy vannak olyanok is, akik kedvelik a műfaj nőnemű képviselőit, mondván egyfajta szellemi erotika árad belőlük. Anett esetében mindez kicsit vaskosabb formában nyilvánul meg, egyik legjellemzőbb stílusjegye ugyanis a szabadszájúság, amivel a mindennapi szófordulatokban is él, de előszeretettel boncolgat témákat, amelyekhez ez elidegeníthetetlenül hozzá tartozik. Az érdi estre jellemző visszafogottság éppen abban nyilvánult meg, hogy kevesebb trágárság röpködött a levegőben a szokásosnál.

– Ez mindig a közönségtől függ, most éreztem, hogy kicsit visszafogottabb stílust igényel a hallgatóság, ilyenkor inkább a finomabb irónia hatásosabb, de egy vállalati partin, amikor már mindenki legalább félrészeg, akkor a vaskosabb stílus jön be inkább.

A műsornak tehát mindig része a rögtönzés, nem csak a stílus, de a téma szempontjából is. Most is magával ragadó volt, ahogy folyamatosan gördült a szöveg egyik témáról a másikra döccenők és éles váltások nélkül, ami gyakori jellemzője a stand-upos produkcióknak. Anett ügyesen, sőt profi módon hiteti el velünk, hogy spontán áramlik belőle a poénözön, pedig, aki kicsit is figyeli pályafutását és gyakrabban nézi a felvételeit, észreveheti, hogy visszatérő, sok év óta bevált, mondhatjuk hát, hogy örökzöld témák is fölbukkannak előadásában.

Az élő színpadi produkciókban másik, a televízióból közismert jellemzőjével, nevezetesen, hogy rezzenéstelen arccal képes szórni a legvadabb poénokat is, sem él, mert szerinte ez 50-60 percen át elviselhetetlen lenne. Így hát most mi is láthattuk, hogy Anett tud kedvesen és huncutul vagy akár gúnyosan is mosolyogni, s nincs híján a témához illő mimikának sem.

Kormos Anett újságíróként kezdte a pályáját, s ma is aktív szerzője ismert női magazinoknak. Köntörfalazás nélkül ismeri el, hogy humoristaként szerzett ismertsége jót tett újságírói pályafutásának, mert amíg korábban sokszor nem fogadták el, amit és ahogyan írt, addig ma szabadon fogalmazhat. Ahogy kedveltté és ismertté vált a humorstílusa, úgy kapott zöld utat újságírói attitűdje is, s jószerivel mindent szívesen fogadnak tőle.

A kérdésre, hogy inkább humoristának vagy újságírónak tekinti magát, azt válaszolja, hogy újabban leszokott az ilyen és hasonló címkék használatáról.

– A címkézést a közönségre hagyom, aggatnak is rám a kurvától kezdve a származásra utalókig mindenfélét, de el kell fogadnom ezt, hiszen belőlük élek.

(Érdi Újság)

 

 

Címkék