Egyre népszerűbb az e-vonatjegy a kedvezmények miatt

A decemberi menetrendváltáskor bevezetett új kedvezményeknek köszönhetően lendületesen nő az internetes jegyvásárlás népszerűsége: december 8-tól január 7-ig 42 százalékkal többen váltották meg online a vasúti jegyet, mint az egy évvel ezelőtti azonos időszakban – tájékoztatott honlapján a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.

Hasonló tartalmaink:

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) jóváhagyásával a MÁV-START a téli menetrendváltástól 5, 10 és 20 százalékos kedvezményt ad az önkiszolgáló csatornákon keresztül megvásárolt vasúti menetjegyekre. Öt százalékkal váltak olcsóbbá a jegyautomatás vásárlások, míg az otthon nyomtatott vagy mobileszközön bemutatott menetjegyek ára tíz százalékkal mérséklődött a korábbi háromszázalékos engedmény helyett. A MÁV-START egyes alacsonyabb kihasználtságú, legalább 100 kilométer távolságra, csúcsidőn kívül közlekedő járataira szóló e-vonatjegyek ára pedig ötödével csökkent. Ezekre – a menetrendi keresőben @ jellel jelölt – vonatokra közel 25 ezer e-vonatjegyet vásároltak december 8-ától január 7-ig.

Az új csomagkedvezmények nemcsak az alaptarifáknál, hanem az egyéb kedvezmények (pl. tanulói, nyugdíjas, családos, közalkalmazotti), valamint a felárak esetén is érvényesíthetők.

Nagy löketet adhat az e-vonatjegy népszerűsítéséhez a jegyvásárlási funkció megjelenése a Vonatinfó mobiltelefonos alkalmazásban. A bővített Vonatinfó alkalmazás androidos bétatesztje jelenleg is zajlik. Várhatóan 2018 tavaszáig teljes körben letölthető és használható lesz a jegyvásárlási funkció a Vonatinfó új verziójában.

Az e-jegyes kedvezmények egyes érvényességi és felhasználási feltételei eltérnek a normál menetjegyekétől, erről bővebb információt a MÁVDIREKT ügyfélszolgálatánál és a jegypénztáraknál kérhetnek az utasok, és tájékozódhatnak a MÁV-csoport weboldalán is.

(MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság)

Címkék