Változnak a menetrendek a munkaszüneti napok miatt

A vonatok és a Volánbusz járatai vasárnap és hétfőn az ünnepnapi, kedden a vasárnapi menetrend szerint közlekednek.

Hasonló tartalmaink:

A MÁV az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a március 15-i és a húsvéti négynapos pihenőhöz hasonlóan – amikor mintegy 400-400 ezren váltottak menetjegyet a vonatokra – most is sok utazóra számítanak. Hangsúlyozták, a hosszú hétvége alatt is igénybe lehet venni a szokásos kedvezményeket. Az automatáknál vásárlóknak 5 százalékos kedvezmény jár, míg a menetrendi keresőben @ jellel jelölt, csúcsidőn kívüli vonatokra legalább 100 kilométer távolságra váltott e-vonatjegyekre 20 százalékos kedvezményt kapnak az utasok. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium döntése alapján március 30-tól a korábbiakhoz képest kétszer annyi, azaz naponta 150 peremidős járat közül választhatnak az utasok – tették hozzá.
A gyermekek, kis- és nagycsaládok, tanulók, diák- és felnőtt csoportok, nyugdíjasok is élhetnek a szokásos kedvezményekkel. A 26 éven aluliak – de már nem tanulók – 33 százalékos kedvezménye pedig május 1-jén éjfélig vehető igénybe.
A pénztárak előtti sorban állás elkerüléséért a MÁV-Start azt javasolja az utazóknak, hogy váltsanak – a vonatokon akár mobiltelefonon is bemutatható – 10 százalékos kedvezményű e-vonatjegyet, amellyel a decemberi bevezetés óta 1,2 millióan éltek – áll a közleményben.
Bővebb tájékoztatás a www.mavcsoport.hu honlapon található, illetve a telefonos ügyfélszolgálatnál is lehet tájékozódni a +36 1 349 4949-es telefonszámon.
(MTI)

Címkék