Az érdi strandok története

Jaj, úgy élvezem én a strandot, / Ottan annyira szép és jó / Annyi vicceset látok hallok, / És még bambi is kapható – szólt a 60-as évek közismert slágere, amit még ma is hallunk különféle feldolgozásokban, noha bambi már régen nem kapható, és hát Érden strand sincsen már nagyon-nagyon régóta. Pedig volt idő – úgy az 1930-as évek második felében –, amikor négy, a szóbeszéd szerint öt fürdőhely is enyhet adott kánikula idején, s persze ott volt a Duna is, amiben akkoriban még nagyobb kockázat nélkül meg lehetett mártózni.

Hasonló tartalmaink:

Persze nem komoly fürdőkre kell gondolni, amikor az érdi strandokról beszélünk, a tusculanumi például egy egyszerű kis tavacska volt – gondoljuk most arról a képről, amely a Báthory utca 29. számú ház kertjét mutatja a 2000-es években, mint ami az egykori fürdőhelyből maradt – talán kiépített medencéről sem lehetett beszélni, de a környékbeliek strandként emlegették és használták a 30-as évek elejétől.

Korabeli, 1937-es keltezésű képeslapok alapján tudjuk elképzelni a postástelepi strandot, itt komolyabb medencét mutat a felvétel, ma a Szent József Otthon áll a területen, aminek az épülete eredetileg postásüdülő volt, Pestről hoztak ki táborozni gyerekeket, s akkoriban – a 70-es évek első felében – még a medence is megvolt.

A Riminyáki strand (Dávid utca) medencéje a mai napig látható, itt a 70-es évek közepén még lehetett fürödni. A parton vendéglő és söröző is üzemelt, később a Tó vendéglő, ma a Festal étterem hangulatát emeli a tavacskává alakított medence, amiben napjainkban már csak vadkacsák úszkálhatnak.

Az igaz érdi strand az érdligeti volt. A terület 1930-as parcellázása idején építették, mintegy muszájból, mert a telekvásárlóknak üdülőparadicsomot ígértek minden szükséges infrastruktúrával, amiből alig valami készült el, de a fürdő igen egy nagy; és egy pancsoló medencével. Népszerű volt a hely, hisz ott volt a kaszinó is, s a 70-es főút – köves út, ahogy akkoriban az országutat hívták – mentén fekvő 1,3 hektáros park az árnyas fáival kellemes pihenőhelynek bizonyult. A strandot 1940-ben az akkori követelményeknek megfelelően fölújították, a háborút pedig megúszta a létesítmény, így az érdiek a 60-as és a 70-es években még előszeretettel használták. Végleges bezárására 1984-ben került sor, s egészen az ezredfordulóig pusztult itt minden, nőtt a gaz és gyűlt a szemét, a város szívesebben eladta volna, mintsem, hogy kezdjen vele valamit, de a kutyának sem kellett a drága ingatlan, főleg, hogy strandként kellett volna hasznosítani. A 2000-es évek elején aztán először társadalmi (civil) összefogással megkezdődött a terület rendezése, majd 2003-ban az önkormányzat dísztóvá, parkká, játszótérré alakította a területet.

Hogy ne ragadjunk bizonytalanságban, fogadjuk el, hogy az ötödikként emlegetett strand a dunai fürdőhely volt, ahol szintén épült egy szerény öltöző, aminek a maradványai ma is láthatók, a vízben pedig egy kőhányás jelezte, hogy hol kezdődik a mély víz – csak úszóknak.

 

Címkék