Ó, Napsugár, én szeretlek nagyon!

Tavaly felújították, szeptembertől az ovisok előtt megnyitották, pénteken pedig jelképesen is átadták a Szivárvány Óvoda Napsugár Tagóvodáját egy Marton-napi mulatsággal fűszerezve, ahol a Katica csoport picinyei táncoltak Halász Judit Ó, napsugár című slágerére, aztán volt zsákbamacska, kirakodó vásár, terülj-terülj asztalkám, a Kolompos húzta a láb alá valót, és dr. Bács István alpolgármester két örömteli hírrel is szolgált az egybegyűlt óvodapedagógusoknak, szülőknek és gyermekeiknek.

Hasonló tartalmaink:

IMG_0484“Pár hónapon belül mind a bútorok, mind a benti és az udvari játszó eszközök tekintetében teljesen meg fog újulni az óvoda, ahol egyébként nagyon jó állapotú bútorok és játékok vannak most is, ezért ezeket nem fogjuk kidobni, hanem több óvodába kihelyezzük őket, ahol igény és szükség van rá. Az óvoda mögött pedig van egy jelenleg nyaralóként használt telek, aminek megkerestük a tulajdonosát, és vételi szándékunkat nyújtottuk be. Ezzel összefüggésben a helyi építési szabályzat módosítása is folyamatban van erre a telekre tekintettel. Ha ez a HÉSZ-módosítás végbemegy, akkor az óvoda telkéhez fogjuk tudni csatolni, azaz kibővítjük az óvoda játszóudvarát ezzel a körülbelül 550 m2 nagyságú telekkel”, számolt be a jó hírekről dr. Bács István alpolgármester a pénteki rendezvényen.

IMG_0452

Vincze Beáta, a Szivárvány Óvoda intézményvezetője hozzátette: “Fantasztikus dolgok történtek velünk az elmúlt egy év során, hiszen a Napsugár Tagóvoda egy nagyon régi épület volt, és mindenki latolgatta már, hogy mikor kerül felújításra, amire a tavalyi iskolai évben sor került. Ugyanúgy négy csoportban vannak a gyerekek, mint eddig voltak, de a terek sokkal nagyobbak lettek, külön fejlesztő szobánk, gyönyörű szép tornatermünk, logopédiai helyiségünk és orvosi szobánk is lett.”

IMG_0495

“A kiszolgáló helyiségek kialakítása mellett a tágasabb csoporttermeknek köszönhetően az eddigi 86 gyermek helyett most már 120 picit tud befogadni az intézmény”, mondta el kérdésünkre Digner Brigitta tagintézmény-vezető, aki hozzátette, hogy amikor szeptember 3-án beléptek a teljesen újjávarázsolt óvoda falai közé a gyerkőcök, mindegyikük arca széles mosolyra húzódott, és azóta is nagyon élvezik a kényelmes, kívül-belül valóban napsugaras, második otthonuknak számító épületet. A tagintézmény-vezető bevallotta, hogy ő, aki már 10 éve dolgozik a Napsugárban, azaz ismerte annak minden zegzugát a felújítások előtt is és a többi óvodapedagógus is nagyon örül a fejlesztéseknek, hiszen teljesen más légkörben tudnak ők is ilyen körülmények között dolgozni.

IMG_0561

Az est hátralevő részében nagy ludasságok következtek, hiszen a Márton-napi liba volt az egyik csoportteremben a terülj-terülj asztalkám különböző fogásainak és a kézzel készített, egyedi ajándékoknak és díszeknek a fő eleme, a másik teremben pedig a Kolompos együttes szórakoztatta a kicsiket és szüleiket.

IMG_0575

IMG_0546

fotók: Boros Sándor

 

Címkék