Mikulás érkezett ma a főtérre

December 6-án ellátogatott Érdre a Mikulás, sőt, ahogy azt már megszokhattuk, több Mikulás is, no meg egy  krampusz. A nagyszakállúak délelőtt 10 és délután 2 óra között várták a gyerekeket a főtéren, és egy kis pihenő után délután négyre visszatérnek, és délután hatig találkozhatnak velük a gyerekek.  Az ófalusi Szent Mihály kúthoz  fél hétkor érkezik a Mikulás, és a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat ajándékát osztja szét. FRISSÍTVE

Az akciót évek óta Antunovits Antal önkormányzati képviselő (Fidesz) szervezi, azzal a céllal, hogy minden érdi gyerek találkozhasson a mikulással.

– Már délelőtt hatalmas volt az érdeklődés, több óvodából is érkeztek csoportok, száznál is több apróságot ajándékoztunk meg az elmúlt pár órában csokimikulással, szaloncukorral és csokoládéval. Akciónkat az Érdi Fidesz képviselői és bizottsági tagjai finanszírozták, és köszönet illeti T. Mészáros András polgármestert és a Microse Kft.-t is a támogatásért – mondta a képviselő.

Ez a nyolcadik alkalom, hogy a mikulások és krampuszaik meglepték az érdi gyerekeket. Idén Antunovits Antal, Bada Zoltán, Fazekas József, Herendi Éva, Józsa Csaba, Kőműves Nikoletta öltötte fel a piros – illetve fekete – ruhát, és fogadta mosolyogva a gyerekeket, akik nem érkeztek üres kézzel: sokan készítettek díszeket a főtéren álló karácsonyfára, amely így igazán ünnepi külsőt öltött.

Az apró kezek főleg a fa alját tudták feldíszíteni, így aki szívesen hozna még díszt – akár saját készítésűt, akár az otthon már megunt, használt darabokból egyet-egyet –, sétáljon el a Mindenki Karácsonyfájához, adjon hozzá egy apróságot ő is a közös ünnep hangulatához.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

 

Címkék