Nem köztudott, de az Aranycsapat többször is Érdligeten edzett. Itt bújtak meg köztünk a világ legjobb labdarúgói, akiket hamar szívükbe zártak a helyi szurkolók. Két érdi olvasónk, Bada Zoltán és Akúcs László hívta fel a figyelmünket arra, hogy Puskásék kedvenc helye annak idején Érd, illetve Érdliget volt, ahol a helyi focistákkal is közösen edzettek, és akikkel barátságot kötöttek.

Az Aranycsapat tagjai már nem élnek, az érdi öreg focisták közül sem sokan, de fent nevezett olvasóinknak köszönhetően lapunk rábukkant az egyikre, Gabelics Tamásra, akivel emlékezünk a régi szép időkre.

-Az ötvenes évek elején, közepén jártak ide legjobb labdarúgóink több éven át és már az elején kiszúrtak engem, mikor lábteniszezni láttak, így megengedték, hogy néha velük edzek. Lenyűgöző volt látni ezeket a futballzseniket, ahogy a labdával bántak, és nagy élmény volt köztük lenni a pályán, illetve azon kívül is – mesélte lapunknak Gabelics Tamás a helyszínen, az egykori érdligeti pályánál, ahol ma benzinkút üzemel.

-Mire emlékszik vissza velük kapcsolatban, hogyan bántak a labdával?
- Zseniálisan, ezt két példával is illusztrálnám. Minden csínytevésben benne voltak, például, olyanokat megtett a Puskás-Czibor-Kocsis trió az edzésen, hogy elállt a lélegzetünk: a kapu tetejére tettek egy sörösüveget és azzal szórakoztak, hogy ki tudja többször lerúgni onnan legalább húsz méterről. Czibor ötből kétszer, Kocsis háromszor, míg Öcsi ötből ötször találta el az üveget! Ehhez hasonlót játszottak nézők előtt az egyik edzőmeccsen, amikor a neves érdi úri szabó, Pejcsók István, a pálya melletti dombon elegáns ruhában a füvön ült egy pokrócon, és a kemény kalapját a maga mellé leszúrt sétapálcára tette. Na, ezt szúrta ki Puskás, aki arra fogadott a többiekkel, hogy jó harmincról eltalálja a kalapot a labdával. Persze hogy megnyerte a fogadást. Elképzelhetjük, mennyire megijedt az úri szabó, amikor a labda nagy erővel elsuhant mellette és telibe kapta elegáns kalapját. Ijedtében hirtelen felpattant a fűről és dühösen megfenyegette Puskást, aki persze jót nevetett rajta a többiekkel együtt. Nagy csibészek voltak, mint annak idején én is, így egymásra találtunk a zsiványságban.

- Pályán kívül, szabadidejükben is csibészkedtek az „aranylábúak”?
- Talán még jobban. Az edzések után megmutattam nekik Érdet és Érdligetet. Felsétáltunk a Kutyavárig, volt egy Bolhásnak nevezett mozi, ahol megnéztünk egy-egy filmet, majd beültünk Vuleta bácsi vendéglőjébe egy kisfröccsre. Sétánk közben előfordult, hogy az egyik udvarban, megláttak egy cseresznyefát, átmásztak a kerítésen és megdézsmáltak. Puskás, a fa tetejéről dirigált Cziboréknak, miközben szedte a gyümölcsöt. Egy másik telken pedig, nagy üveg kovászos uborkát pillantottak meg a fiúk, amit szintén megkóstoltak… Kocsis, szó szerint beleszeretett Érdligetbe, illetve a helyi zöldséges lányába, az edzőtábor után is gyakran kijárt ide udvarolni.

- Az élő legendák, jószívűségükről is híresek voltak…
- Valóban, például az Osvátéktól kapott süteményeket, sokszor szétosztották az érdi gyerekek között. A nagycsaládos Borán Péteréknél tíz gyerek volt, közülük többen kitűnően fociztak és egyszer, amikor hűvösebbre fordult az idő, megfelelő öltözék nélkül annyira fáztak a Borán-gyerekek, hogy erre felfigyelt Puskás Öcsi és odaadta a kabátját, sőt még vett is nekik. Nekem pedig megígérte, hogy majd egy meccslabdát kapok tőle ajándékba, amit a következő edzőtábor idején el is hozott Érdre, nem felejtette el.

- Hol szálltak meg?
- A Kaszinó melletti Sportszállóban, amit ma Lagzi Lajcsi házaként ismernek…

- Ön is focizott, méghozzá nem is ügyetlenül. Ezek a legendák, soha nem akarták csapataikhoz elcsábítani?
- Dehogynem! Hidegkúti például mikor meglátta, hogy focizom, hogy kezelem a labdát, be akart vinni az MTK-ba, azaz a Vörös Lobogóba. Be is csalt egy edzésre Budapestre, de nem maradtam. Háromszor jártak anyámnál, hogy elkérjenek, de nem mentem. Milyen érdekes a sors, az egykori MTK pályát ma már Hidegkúti Stadionnak hívják. Egyébként, azért nem hagytam el soha Érdet, mert jól éreztem magam az Érdi Medoszban, a megyei első osztályban, ahol harminchat éves koromig rúgtam a labdát. A Top Shopnál, a gödörben volt a pályánk, ahol mindig remek hangulat volt. Nem bántam meg, hogy nem mentem el innen, mert szép családom lett itt, a két fiam is sikeres. Kell ennél több? Nyolcvan évesen, ma is minden érdi meccsre kijárok, hogy szurkoljak a fiúknak – és persze sokat gondolok Puskásékra is.

Érdi Újság

Grosics is dicsérte Érdet
- Az ötvenes években gyakran megfordultunk Érden, azaz Érdligeten, de nem kirándulni, hanem edzeni és pihenni jöttünk – mesélte egy helyütt. – Igen csendes, barátságos település volt hajdan, ahol mindig jól éreztük magunkat, mert feltöltődhettünk a nehéz bajnoki meccsek után vagy a válogatott mérkőzések előtt, miközben gyakoroltuk a különféle játékelemeket. Egy-egy edzésünkre szép számban jöttek ki az érdiek, a helyi csapattal való edzőmérkőzésekről nem is beszélve. Arra is emlékszem, elég jó futballpálya volt itt, ami afféle rejtekhelyül szolgált nekünk, elzárva a forgalomtól, kicsit a külvilágtól is, így koncentrálhattunk a következő csatákra. A barátságos felkészülési meccsek az érdiekkel jól szolgálták a taktikai elemek begyakorlását, amit a tétmeccseken, az olimpián és a világbajnokságon elért eredményeink is bizonyítanak.