Új autópálya csomópont és Interspar áruház épül Érden

Egyenként 1,2 milliárd forint tervezett építési költségen átépítik Érden az M7-es autópálya, míg Törökbálinton az M0-s és az M7-es autópályák csomópontját – jelentette be Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára hétfőn Érden. Ezzel összefüggésben Érd-Parkvárosban elkezdődhet az ország legmodernebb és egyik legnagyobb Interspar áruházának építése is. Ez utóbbi mintegy száz új munkahelyet, valamint új könyvtárat és postahivatalt is jelent az érdieknek.

Hasonló tartalmaink:

 

Az érdiek reggel Budapest felé, a nagy forgalom miatt nehezen tudnak felhajtani az M7-es autópályára, míg délután az ellenkező irányból hasonló a helyzet. A probléma megoldása 2002-ben merült fel először, de csak most jutott el a megvalósulásig – jelentette be hétfői, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, a NIF Zrt-vel és a Spar Magyarország Kft-vel tartott közös sajtótájékoztatóján Aradszki András (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő, aki a mostani választásokon is e két párt jelöltje.

A képviselő kiemelte, hogy a vázolt helyzet miatt sok érdi Törökbálinton át halad az autópályára, illetve onnan a települése felé, növelve ezzel a törökbálinti átmenő forgalmat.

Turai István törökbálinti polgármester elmondta: csúcsidőben 1800 olyan járművet számoltak meg óránként, amelyek csak átmentek a településen.

T. Mészáros András, Érd polgármestere kiemelte: az átépített M7 csomópont lehetővé teszi, hogy ott a Spar Magyarország új áruházat építsen, javítva a környék ellátását, továbbá a cég maga is hozzájárul a csomópont és a kapcsolódó utak korszerűsítéséhez.

Saltzer Kornél, a Spar Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta, hogy 3,2 milliárd forintból építik meg az 5 ezer négyzetméteres eladóterű áruházat, ahol 100 embernek adnak munkát. Az autópálya csomóponthoz való hozzájáruláson túl további 800 millió forintból újítják meg a környező utakat, és teszik biztonságossá a gyalogosforgalmat.

A sajtótájékoztatón elhangzott: Magyarország legmodernebb és egyik legnagyobb Interspar áruháza épülhet meg Érd-Parkvárosban, amely önkormányzati funkciókat is kap: lesz benne ügyfélszolgálati pont, könyvtár, közösségi tér és egy vadonatúj postahivatal is nyílik majd.

Völner Pál államtitkár szólt arról is, hogy az országos zajvédő programból a felújított csomópontok mellé is telepítenek zajvédő falakat.

A törökbálinti csomópont közbeszerzési pályázata még tavasszal, az érdié pedig az első félévben jelenik meg, az előbbi jövő év nyarára, az utóbbi jövő év végére készül el – ismertette Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. szóvivője. Loppert az érdi csomópontot bemutatva elmondta: a két jelzőlámpás kereszteződést úgy szabályozzák, hogy a mindenkori forgalom függvényében “tartanak nyitva” a lámpák. Törökbálinton pedig egy új felhajtóval rá lehet majd hajtani az M7 autópályára Budapest felé.

 

Címkék