Karl Erik Böhn halálát követően MKSZ Németh Andrást bízta meg a női válogatott irányításával. Az új szövetségi kapitány több fiatalt, köztük három érdi játékost is kipróbált. Az elmúlt héten, Szentgotthárdon készült a válogatott, hétvégén pedig Horvátországba utaztak egy tornára.

Hasonló tartalmaink:

 

Németh András újdonsült szövetségi kapitány, három érdi játékost válogatott be a bő keretbe. Kovács Anna és Kisfaludy Anett már szerepelt a válogatottban, Schatzl Nadine azonban első ízben húzhatta magára a címeres mezt. A válogatott tagjai az elmúlt héten közös edzőtáborban készültek, Szentgotthárdon.

Ezt követően március 28. és 30. között felkészülési tornán vett részt a válogatott a horvátországi Umagban. Előbb a tunéziai, majd az angolai válogatott mondta vissza a tornát, így pénteken a horvát B, szombaton és vasárnap a horvát A válogatottal meccsetek a magyarok. A B válogatottat sikerült legyőzni, azonban a horvátok erősebbik csapatával szemben mindkétszer alulmaradtak a mienk.

 

vlcsnap-2014-04-03-18h51m06s128

Németh András egyelőre még próbálgatja a játékosokat. A fő cél, a riói olimpiára való kvalifikálás. A csapat most még csak gyakorol, de ez év végén már élesben kell bizonyítaniuk a horvát-magyar közös rendezésű Európa-bajnokságon december 7. és december 21 között.

Németh András megbízatása a riói olimpia végéig szól, de ha a csapat nem jut ki a játékokra, akkor a kvalifikációs folyamat végén újratárgyalhatják a szerződést. A szövetség a legjobb négybe kerülést várja el a horvát-magyar közös rendezésű Eb-n, a jövő évi dániai vb-n pedig azt, hogy az együttes bizonyítsa, ott van a nemzetközi elitben.

 

 

Címkék