Az érdi rendőrök rövid időn belül elfogták a 24 éves rablót. Az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított K. Károly 24 éves érdi lakos ellen rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt .

Hasonló tartalmaink:

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2014. április 15-én 15 óra körüli időben személygépkocsival jelent meg egy érdi családi háznál, ahol kiszállt az autóból és az ingatlan előtt többször megütötte az általa ismert 55 éves sértettet, aki ennek következtében a földre esett. Ezt követően a 24 éves férfi még egyszer megütötte a földön fekvő sértettet és a zsebéből készpénzt tulajdonított el. A bűncselekmény elkövetését észlelte a sértett lánya, aki édesapja védelmére kelt és egy seprűvel megütötte a gyanúsítottat. Ekkor K. Károly a hajánál fogva megragadta a nőt és egy alkalommal hasba rúgta.

 

A feljelentést követően az érdi rendőrök K. Károlyt néhány órán belül elfogták és az Érdi Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Ellene a további eljárást az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

 

forrás: police.hu

 

 

Címkék