Ma délelőtt az írásbeli matematika vizsgával folytatódott az idei érettségi. A tanulóknak – többek között – statisztikával és sorozatokkal kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk a két részből álló vizsga során.

Hasonló tartalmaink:

 

Az érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban ebben az évben 163 diák érettségizik, akik közül 118-an középszintű, míg a többiek emelt szintű érettségi vizsgára jelentkeztek. A matematika érettségi két szakaszból áll. A vizsga első részében matematika definíciók számonkérése zajlik, a második részben pedig kompetencia jellegű, hosszabb kifejtést igénylő feladatokat kell megoldani a rendelkezésre álló idő alatt. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint, amíg országosan matematikából középszinten összesen több mint 80 ezer diák, addig emelt szinten mindössze 3897 tanuló tesz érettségi vizsgát ebben az esztendőben.

 

Would you like to replay the video?

Az érettségi holnap az írásbeli történelem vizsgával folytatódik. Az idei írásbeli érettségi vizsgák május 26-ig tartanak. Az írásbeli vizsgák végeztével mind közép, mind emelt szinten szóbeli megmérettetés vár a fiatalokra, többek között matematikából is.Az emelt szintű szóbelik június 5-én, a középszintű szóbeli vizsgák június 16-án kezdődnek majd.

 

 

Címkék