Bogner Mária Margitra, a nyolcvanegy évvel ezelőtt elhunyt szerzetesnővérre emlékeztek vasárnap az ófalusi Szent Mihály templomban. Az ünnepi szentmisét Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök celebrálta.

Hasonló tartalmaink:

 

 

Ünnepi szentmise keretében emlékeztek meg az 1933. május 13-án, 28 évesen elhunyt Bogner Mária Margit, vizitációs szerzetesnővérről, akinek sírja az ófalusi Szent Mihály templom kertjében található. Az emlékmise különlegességet az adta, hogy – az egyházi vezetők elképzelései szerint – Bogner Mária Bogner Mária Margit a vajdasági Melencén született 1905-ben. Az úgynevezett „Szűz Mária Látogatásáról Nevezett Rend” 1928-ban telepedett le Érden és az alapító nővérekkel jött Magyarországra a szentéletű magyar vizitációs nővér is, aki egészen haláláig itt élt. Rövid élete során rengeteg betegséggel, fájdalommal küzdött és végül ez a sok szenvedés vezette el Istenhez. Boldoggá avatása a már folyamatban van.

Spányi Antal úgy fogalmazott, Bogner Mária Margit az Isten jelenlétében élt, ami azt üzeni a mai kor emberének, hogy az Isten velünk van. A boldoggá avatás egyik célja éppen az, hogy ez az üzenet a világon mindenkihez eljuthasson.

 

Would you like to replay the video?

 

 

 

 

Címkék