Az opera a rendező szemszögéből. Ezzel a címmel tartották meg hétfőn este a Csuka Zoltán Városi Könyvtár zenei könyvtár részlegében a zenei klub májusi második találkozóját. A rendezvény vendége Némedi Csaba operarendező volt.

Hasonló tartalmaink:

 

Némedi Csaba gyerekkorában klasszikus balettet tanult, érettségi után egészségügyi diplomát szerzett Bécsben. Majd a Bécsi Egyetemen film-színház és médiatudományi karon zenés színházi és táncszínházi szakosodással végzett. Az opera iránti szeretete nagyon korán jelentkezett – hangsúlyozta Némedi Csaba.

Mint az az előadás során kiderült, Némedi Csaba először a Bécsi Állami Operaházban volt rendező gyakornok, majd három évig a Zürichi Állami Operaházban. 2006-tól pedig önálló operarendezőként tevékenykedik. Némedi Csaba kérdésünkre elmondta, hogy az operának van jövője, reméli még több száz évig.

A rendezvényen az operakedvelők mellett olyanok is részt vettek, akik még csak most ismerkednek közelebbről a műfajjal.

 

Would you like to replay the video?

 

 

 

 

Címkék