Aszfaltozás lesz a György utcában

A közeljövőben új aszfaltburkolatot kap az érd-tusculanumi György utca, számolt be híradónknak Bács István, polgármesteri főtanácsadó. A jelenleg még földes burkolatú utca felújítására elsősorban az elmúlt hónapokban megnövekedett gépjármű forgalom miatt kerül sor.

 

 

40 milliárd forinttal jut több

A kormány a legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy több mint 40 milliárd forintot még hozzátesz az idei közfoglalkoztatási összeghez – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerő-piaci és képzési államtitkára. A politikus hozzátette: ezzel teljesülhet az az elvárás, hogy átlagosan napi szinten 200 ezer ember tud dolgozni a közfoglalkoztatás keretében. Czomba Sándor szerint az idénymunka is nagyon jól alakul, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal májusi adataira hivatkozva elmondta, hogy több mint 200 ezer ember vesz részt alkalmi vagy idényjellegű munkában, ami 2010 óta a legmagasabb szám.

 

 

Újabb tárgyalás a reptér ügyében

Újabb tárgyalást tartottak délelőtt a tököli repülőtér átminősítése kapcsán indított perben. Az Élhető Környezetünkért Egyesület által kezdeményezett eljárás célja, hogy megakadályozza a repülőtér vonzáskörzetében élő közel 100 ezer ember életminőségének a romlását.

 

 

Keddtől bírságolhatnak a parlagfű miatt

Július elsejétől bírságot szab ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a parlagfűvel szennyezett földterületek tulajdonosaira, használóira, amely akár 5 millió forint is lehet Az ellenőrzést az illetékes földhivatal végzi, amely szabálysértés esetén jegyzőkönyvet állít ki és elküldi a hivatalnak, amely ezután kényszerkaszálást rendel el, egyúttal meghatározza a bírság összegét is. Tavaly összesen 5600 hektár külterületet mértek fel; a mulasztások miatt 3000 eljárás indult és 130 millió forint bírságot szabott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal – mondta Jordán László, a elnök-helyettese az ezzel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón.

 

 

Semmelweis-nap

Pénteken délután tartották a Semmelweis napot a Dr. Romics László Egészségügyi Intézményben. A rendezvényen megemlékeztek az 1818. július 1-jén született Semmelweis Ignácról, köszöntötték az egészségügyi dolgozókat, valamint átadták a törzsgárda díjakat is.

 

 

Érdikum tábor

Közel 30 fiatal részvételével a múlt héten első alkalommal rendezték meg az úgynevezett Érdikum tábort. A programokat az Érdi Hungarikum Klub szervezte, a foglalkozások során a város értékeivel részletesen is megismerkedhetett az érdeklődő gyerekek.

 

 

 Időjárás

Kedden virradóra nyugat felől már csökken, felszakadozik a felhőzet, míg keleten, északkeleten még továbbra is előfordulhat kisebb eső, zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél még többfelé élénk lesz, a minimumok 9 és 15°C között alakulnak majd. Napközben sok napsütésre számíthatunk, de északon, északkeleten az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből egy-egy zápor, esetleg zivatar kialakulhat. Többfelé még élénk lesz az északnyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet 22 és 27°C között alakul.

 

 

Hasonló tartalmaink:
Címkék