Első Érdikum tábor

A tavaly alapított Érdi Hungarikum Klub legfőbb célja, hogy szerepet vállaljon a magyar nemzeti értékek és hungarikumok megőrzésében és védelmezésében, ugyanakkor kiemelt figyelmet fordítanak a helyi értékek – azaz az “érdikumok” – megismerésére valamint összegyűjtésére is. A klub az egyhetes tábort első alkalommal rendezte meg. Népszerűségét az is bizonyítja, hogy rengeteg fiatal jelentkezett a programokra.

Hasonló tartalmaink:

A programok összeállítása során minden lehetséges területet, ahol értékeket lehet felfedezni, számításba vettek a szervezők, így ennek megfelelően értékes elfoglaltságot nyújtott a tábor a fiataloknak. A figyelem középpontjában értelemszerűen Érd értékei voltak, de ennek ellenére nem csak a városból, hanem a szomszédos településekről is nagy volt az érdeklődés a programok iránt.

Az Érdi Hungarikum Klub sikeresnek ítélte meg az idei kezdeményezést, így ha idén nem is, de jövőre biztos, hogy újra megrendezik a tábort. Ennek főként az anyagi lehetőségek szabhatnak határt – mondta Brunczvik Attila elnök.

Would you like to replay the video?
Címkék