Újra itt a nyár, a strandolás, a nyaralás, a fesztiválok ideje. Ami sokaknak a szabadságot, a szórakozást jelenti, az a fogyasztóvédőknek a nagyüzemet, akik a kiemelt rendezvényeket folyamatosan ellenőrzik. Amennyiben pedig a fogyasztónak azonnali segítségre, válaszra van szüksége vitás kérdések esetén, a nemrég kifejlesztett új okostelefon-alkalmazás ebben nyújt segítséget – hívta fel a figyelmet a Rádió Orienten Albert Ildikó, a Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének igazgatója.

Hasonló tartalmaink:

 

A jó idő beköszöntével szaporodik a kiemelt rendezvények száma, amelyek nagyszámú érdeklődőt vonzanak. Legnagyobb látogatottsága a Forma 1-nek van, de sokan érkeznek a Visegrádi Palotajátékokra és a Váci Világi Vigalomra is, hogy csak a legnagyobbakat említsük. „Az ilyen nagy tömegrendezvényeken a legnagyobb a veszélye annak, hogy a vásárlókat megkárosítjsák, ami után a vendégek keserű szájízzel távoznak” – mondta Albert Ildikó, a Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének igazgatója. A szakigazgatási szerv ennek kivédésére nagyüzemet tart és fokozott ellenőrzéseket végez, amire szükség is van, mert hallottunk már nem egy esetet, amikor külföldi turisták extrém számlákat kaptak fővárosi szórakozóhelyen, és ez a negatív kép elterjed hazánkról – emlékeztetett a szakértő.

 

A vizsgálat kiterjed a tájékoztatásra, a termék árának pontos feltüntetésére, a számlaadási kötelezettségre, vagy például, hogy a sült kolbász mennyisége nem tartalmazza-e a tálca árát is. Az ilyen ellenőrzéseket próbavásárlók bevonásával végzik. Mint arra az igazgató felhívta a figyelmet, céljuk nem a büntetés, mint inkább a tájékoztatás és a jogszabályok ismertetése.

 

Fontos tevékenységük a taxi szolgáltatók ellenőrzése is, ahol olykor elképesztő viteldíjakról lehet hallani. Az utaztatókat főleg a pályaudvarokon, reptéren ellenőrzik. A próbautazást a társhatósággal, a NAV- val végzik, itt is ellenőrzik, hogy megfelelő-e a díj, ad-e nyugtát a taxis, valamint, hogy a viteldíj táblázat látható helyen ki van-e függesztve. A taxi igazolványnak pedig a szélvédőn kell lennie – ismertette a szabályzatot Albert Ildikó.

 

A fiatalkorúak alkohollal való kiszolgálását 18 éven aluli próbavásárlókkal ellenőrzik. „Szabálytalanság esetén ebben az esetben már első alkalommal is bírságolunk, ennek ellenére még a tavalyi évben is 53 százalékban elkövették el ezt a szabálytalanságot” – mondta az igazgató.

 

A dohányboltok esetében azért már van pozitív változás, a fiatalkorúak kiszolgálása 16 százalékra esett vissza – emelte ki az igazgatónő. A tapasztalatok azt mutatják, hogy itt azonnal igazoltatnak. A bírságok összege kis- és közepes vállalkozásoknál 15.000-500.000 Ft-ig terjedhet. A törvényben újabb szigorítási elem is megjelent, szabálytalanság esetén 30 napra megtiltják a dohány árusítását is. A szabályszegők emellett ismételt ellenőrzésre számíthatnak, és újabb törvénysértésnél be is záratják a trafikot.

 

A fokozott ellenőrzéseknek köszönhetően a kereskedők is felkészültebbek és jobban figyelnek. A tavalyi laskafesztiválon például még 50 százalékos volt a szabálytalan, ugyanitt az idén már tíz ellenőrzésből csak egynél volt probléma, az sem volt súlyos – ismertette a pozitív tendenciát Albert Ildikó.

 

Ha külföldön tapasztalunk szabálytalanságot, azt is lehet itthon orvosolni, a Magyar Európai Fogyasztóvédelmi Központhoz kell bejelenteni az autóbérléssel, szálláshellyel kapcsolatos problémáinkat, vagy a külföldről rendelt termékekkel kapcsolatos reklamációt. Itt ingyenes jogi segítségnyújtást is kaphatunk- mutatott rá a stúdió vendége.

 

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság egy hónapja mutatta be okostelefon-alkalmazását, ami tájékoztat alapvető fogyasztói jogainkról, vitás kérdésekben segítséget nyújt, útbaigazít, hogy kihez lehet fordulni, azonnali probléma-megoldás szükségessége esetén pedig elérhetőségeket biztosít.

 

forrás: kormanyhivatal.hu

 

 

Címkék