Július 1. 1997 óta a köztisztviselők napja, mely munkaszüneti nap a köztisztviselők számára. Városunkban tegnap rendezték meg az ez alkalomból tartott ünnepséget, melynek keretén belül átadták az év köztisztviselője díjat, valamint ketten jegyzői dicséretben részesültek.

Hasonló tartalmaink:

 

 

Június 30-án, hétfőn tartották meg Érden a köztisztviselők napját. Az ünnepségnek a Magyar Földrajzi Múzeum kertje adott otthont. Hazánkban egy 1996-os javaslat alapján 1997 óta ünneplik a köztisztviselőket, vagyis azokat, akik az önkormányzatoknál, az önkormányzatok különböző hivatalaiban dolgoznak.

Az ünnepség T. Mészáros András polgármester beszédével vette kezdetét, majd Mecsériné Szilágyi Erzsébet Érd jegyzője méltatta a hivatali dolgozókat. Az ünnepség keretein belül átadásra került az év köztisztviselője díj, valamint ketten jegyzői dicséretben részesültek. Jegyzői elismerésben Grajczár Mária és Szentkuti Edina részesült, míg az Év Köztisztviselője Galyasné Légrádi Ágota, a Humán iroda szociálpolitikai és egészségügyi csoportjának munkatársa lett. A díjazott 1994 óta dolgozik Érden szociálpolitikai ügyintézőként.

T. Mészáros András azt is elmondta, hogy a 2014-es esztendő különösen nehéz év volt a köztisztviselők számára, hiszen a szokásosnál is több feladatot láttak el. Két választást kellett lebonyolítaniuk, az országgyűlésit, valamint az Európai Parlamentit, ráadásul a harmadik, az önkormányzati választás, még hátra van.

A köztisztviselőket az ünnepség után színes műsorral köszöntötték a szervezők, majd egy közös ebédre is vendégül látták őket. Ezt követően néhányan még visszatértek munkájukhoz, a mai pedig teljes egészében munkaszüneti nap számukra.

 

Would you like to replay the video?

 

 fotók: Boros Sándor

 

 

Címkék