Korábban számos szóbeszéd terjengett azzal kapcsolatban, hogy a francia válogatott Mariama Signaté Érden folytatja pályafutását. Az ÉRD női kézilabda egyesület sajtótájékoztatót tartott, ahol bemutatta a következő szezon új igazolásait, köztük a 28 éves francia balátlövőt, aki az Issy Paris együttesétől került Érdre, mivel előző klubjánál lejárt szerződését nem hosszabbították meg.

Hasonló tartalmaink:

 
Már magyarul is elkezdtem tanulni, és tisztában vagyok  azzal, hogy a magyar bajnokság a legerősebb bajnokság, és szeretnék  jól beilleszkedni a közösségbe. Már Franciaországban is hallottam, hogy milyen jó az atmoszféra a mérkőzéseken, és számos karakteres játékosa van a csapatnak.”- mondta el Signaté.
A héten visszatért nevelőegyesületéhez a Krim Ljubjanához Alja Koren, aki két év alatt 158 gólt szerzett 49 bajnoki mérkőzésen. Ennek megfelelően a jobbszélső posztra is igazolt az Érd. A Vardar Skopjétól érkezett az orosz Ekaterina Kostjukova.
A 210-szeres szerb válogatott Katarina Krpez is a jobbszélső posztra érkezett. „Remélem sikerül az edzők elképzelését teljesíteni, hogy ezzel  minél jobb eredményt érjünk el nemzetközi szinten is.” – mondta Krpez.
Az ÉRD a héten három junior korú játékossal is szerződést kötött, a beállós Mester Nórával, a balszélső Takács Kittivel és a junior korú átlövővel Nick Viktóriával. Továbbá a nyári felkészülés alatt három 1997-es születésű játékos is csatlakozott a felnőttekhez. A korosztályos válogatott kapus Győri Barbara, a beállós Szabó Laura és az irányító Kocsis Klaudia Viktória is Szabó Edináékkal készül a következő szezonra.

Az Érd a 2013/2014-es szezonban a legmagasabb átlag-nézőszámot produkálta a női bajnokságban. Tekauer Norbert klubelnök kitűzte a jövő évi célokat: „A 2014/2015-ös szezonban szeretnénk megnehezíteni a Győri ETO és a Ferencváros dolgát, és még tavasszal az EHF-kupában is szeretnénk érdeletek lenni.”


Szabó Edina vezetőedző ötödik évét kezdi meg Érden. Kiemelte: „ A csapat nagyon szépen és okosan épül, és mindenfelől építgetjük a csapatot, de ehhez kellenek a szurkolók, akiknek meg kell mutatnunk mire vagyunk képesek.”
„Számos kihívója lesz a csapatnak, és sokan pályáznak a dobogóra, de bizakodóak vagyunk és szeretnénk megőrizni a harmadik helyünket, de ehhez fel kell kötni a gatyánkat.” – mondta az Érd csapatkapitánya Szekeres Klára.

 

 

 

 

Címkék