Több mint 720 ezer gyerek ingyen kapja a tankönyvét

Soha ennyien még nem kaptak ingyen tankönyvet, mint az idei tanévben, több mint 720 ezer diák jut hozzá térítés nélkül – közölte Kurucz Éva kormányszóvivő csütörtökön Nagykátán, a Mátray Gábor Általános Iskolában rendezett sajtótájékoztatón.

Hasonló tartalmaink:

Miután a 2014/15-ös tanévben 1,3 millió tanulónak csöngetnek be, a gyerekek 60 százaléka jut hozzá ingyenesen a könyvekhez, köztük az első és második osztályosok, a nagycsaládosok gyermekei, valamint a szociálisan rászorulók – tette hozzá.

A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a tankönyvek a korábbi évekhez viszonyítva jóval olcsóbbak, a megújuló tankönyvek átlagosan 400-450 forintba kerülnek. Összességében a tankönyvek átlagosan 20 százalékkal kerülnek kevesebbe, egy átlagos tankönyvcsomagért 11 ezer forintot kell fizetni.

Arany László Tamás, a Kello Könyvtárellátó Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a tankönyvek kiszállítása rendben megy, 96 százalékuk már 4200 iskolába megérkezett, pénteken pedig a hátralévő közel 200 intézmény is megkapja a diákok számára összeállított egyedi csomagokat.

 

 

Mint kitért rá, a könyvkiadók a tankönyvek zömét július 31-ig beszállították a Kello raktáraiba, jelenleg mintegy 30 ezer könyv hiányzik, ezeket a lehető leghamarabb eljuttatják az iskolákba.

A könyvek kiszállításánál sok segítséget kaptak a helyszínt biztosító BM dolgozóktól, míg a helyi közfoglalkoztatottak a csomagok pakolásánál mentesítették a tankönyvfelelős pedagógusokat – mondta Arany László Tamás.

 

forrás: kormany.hu, fotó: Árvai Károly

 

 

Címkék