Hogyan szüntethetők meg a 2001-ben készült csatornatervek fogyatékosságai, például, hogy egyes utcaszakaszok kimaradtak a főberuházásból; mit lehet tenni a diabéteszes gyerekek óvodai, iskolai felvételét, ellátását illető átfogó szabályozás hiányában;  hogy kerül Párizsba, közös kiállításra három érdi festőművész; a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének elnöke, a neves érdi cukrász, a napokban elhunyt Pataki János nyilatkozott az Érdi Újságban arról, hogy  milyen vezérlő elvek alapján és hány pályázó közül választotta ki a szakmai zsűri az év országtortáját;  miért tartott előadást Mocsai Lajos többszörös szövetségi kapitány, a Nemzeti Kézilabda Akadémia főigazgatója az érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában – mindez, és még sok más is megtudható az Érdi Újság legfrissebb, szeptember negyedikén megjelenő, idei 33. számából.

Hasonló tartalmaink:

 

 

 

Ami a 2001-es tervekből kimaradt – Régi ügyeket oldanak meg a csatornázási program befejezéseként

 

A csatornaprojekt terveit még 2001-2005 között készítették Budapesten, és csak az évtizeddel későbbi megvalósítás során derültek ki azok a hiányosságok, amelyek következtében egyes utcaszakaszok kimaradtak a főberuházásból. Most ezeken a területeken is elkezdődik a csatornázás, mégpedig a „nagy” projekt tartalékkeretéből. A részletekről Simó Károly, a társulat elnökhelyettese számolt be az Érdi Újság munkatársának.

5. oldal

 

 

Cukorbeteg gyermekek óvodai ellátását sajátíthatták el a pedagógusok – Egy Csepp Figyelem az érdi óvodákban

 

Ingyenes továbbképzést tartott az érdi óvodapedagógusoknak az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, amely tavaly indította Belevalók programját, azzal a céllal, hogy felkészítse az óvónőket a cukorbeteg kisgyerekek gondozására. Az augusztus 28-i oktatás nemcsak elméleti részből, hanem gyakorlati felkészítésből is állt. A program sajnos időszerű, mivel országszerte emelkedik a cukorbeteg gyerekek száma, és nincs átfogó szabályozás a diabéteszes gyerekek óvodai, iskolai felvételére, ellátására.

4. oldal

 

 

Párizsban nyílik kiállítása három érdi festőnek – Nemcsak az érdi művészetet, hanem a város jó hírét is elviszik a francia fővárosba

 

„Lettre d’invitation”, azaz: egy igen megtisztelő meghívólevelet kapott májusban az Érdi Galéria, amelyben a párizsi TOKO Galéria közös kiállítására invitálják Fritz Rautner, Karsch Manfred és Kéri Mihály érdi festőművészeket. Így e szívélyes meghívásnak eleget téve, Érd három közismert alkotójának szeptember 11-én nyílik meg a tárlata a francia főváros központjában, amit október 6-ig látogathat a párizsi művészetkedvelő közönség.

7. oldal

 

 

Többrétegű különlegesség, grillázstésztán csokikrémmel – Somlói revolúció az ország tortája

A Somlói revolúció a hagyomány, a kreativitás és a legkiválóbb nyersanyagok találkozása.  Ez a csodálatosan könnyű tortakülönlegesség, amely az ínyencek igényeit is kielégíti, méltán vált államalapításunk ünnepi desszertjévé – nyilatkozta az Érdi Újságnak Érd neves cukrásza, a napokban elhunyt Pataki János. Hasonlóan kedvezően vélekedett a szakértő zsűri  a cukorbetegek örömére kreált cukormentes győztesről, a Csokis kalandról.

12. oldal

 

Mocsai Lajos „akadémikus” örül az érdi sikereknek – „Kézilabda az iskolában”, és a Kőrösiben

 

Az érdi kézilabda sikerek vonzzák Érdre a sportág szakembereit, legutóbb – az elmúlt héten – Mocsai Lajos többszörös szövetségi kapitány, a Nemzeti Kézilabda Akadémia főigazgatója tartott kollégáival együtt előadást a Körösi Csoma Sándor Általános Iskola által szervezett szakmai napon. Mi más is lehet egy ilyen eseménynek a címe, mint Kézilabda az iskolában. Az előadásokra megtelt a helyi és a környék településeinek testnevelő tanáraival az egyik osztályterem.

16. oldal

 

 

Címkék