Két hét múlva tovább csökkennek a családok terhei, a kormány – ahogy vállalta – folytatja a rezsicsökkentést: a tavalyi 20 százalékos csökkentések után szeptember elsejével az áram ára további 5,7 százalékkal lett olcsóbb, októbertől pedig az távhő ára csökken további 3,3 százalékkal – mondta el Kurucz Éva.

Hasonló tartalmaink:

 

 

Az eddigi rezsicsökkentésekkel a családok terhe évi 350-360 milliárd forinttal mérséklődött, a családok átlagos megtakarítása évente már 150- 200 ezer forint – tette hozzá a kormányszóvivő.

“Ez óriási változás, ha belegondolunk abba, hogy 2010-ben még a magyar családok fizették Európában a legmagasabb gáz árat és a második legmagasabb áram árat” – fogalmazott Kurucz Éva.

Hozzátette: a következő lépés a rezsiholdig létrehozása, amely az ipari rezsicsökkentés és a hazai vállalkozások versenyképességének javításának további alapja lesz.

A munkacsoport jelenleg is dolgozik – közölte a kormányszóvivő, aki határozottan cáfolta a Népszabadságban keddi számában megjelent állításokat és elmondta, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) gázár-szabályozásról szóló szakmai rendeletmódosítása semmilyen módon nem érinti a rezsicsökkentést és semmilyen formában nem érinti a lakossági végfogyasztói árakat, mivel azokat a fejlesztési miniszter rendelete határozza meg.

A kormány elkötelezett a rezsicsökkentés mellett – hangsúlyozta a kormányszóvivő.

 

kormany.hu

 

 

Címkék