T. Mészáros András polgármester nyitotta meg szombaton az I. Érdi Állati Jó Családi Napot, melyet az állatok világnapja alkalmából rendeztek meg a Tesco áruház parkolójában. Az eseményen többek között állatsimogató udvar, kutya örökbefogadás, kutyabemutató, póni lovaglás, légvár, játszóház és színpadi műsorok várták a kilátogatókat. A rendezvénnyel párhuzamosan rajzpályázatot is hirdettek, melynek eredmény-hirdetésére is sor került.

Hasonló tartalmaink:

 

 

 

 

 

Az Állatok világnapját 1931 óta minden esztendőben október 4-én ünnepeljük, mert ez a nap az állatok védőszentjének, Assisi Szent Ferenc halálának évfordulója is. Szent Ferenc a legenda szerint értette az állatok nyelvét, védte és óvta őket és sok esetben prédikált is nekik. Nyitó beszédében T. Mészáros András polgármester is őt emelte ki.

Az I. Érdi Állati Jó Családi Napot Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata, az Öthét Egyesület, valamint az érdi Tesco áruház közösen szervezte, de többen is a kezdeményes mellé  álltak, így a szervezők egy példaértékű összefogásról számolhattak be. Ebből az alkalomból rajzpályázatot is hirdettek óvodás és kisiskolás gyermekek számára, melyre 163 alkotás érkezett. A pályaművek magas száma a szervezők szerint jelzi, hogy a fiatalok érdeklődnek az állatok iránt, és fontosnak tartják a védelmüket és nagy az alkotókedvük is.

Az alsó tagozatos díjazottak: 1. Gáspár Hanna, 2. Lakatos Laura, 3. Kovács Lora Regina . A 10-14 évesek között: 1. Major Anita, 2. Mészáros Adrienn, 3. Pintér Diána.

A közönség szavazatát az összes kiállított rajz közül Wiezner Csaba nyerte el, Ő a Tesco Áruház által felajánlott különdíjban részesült.

A program szervezője, Bada Zoltán elmondta, hogy az Állati Jó Családi Napot hagyományteremtő szándékkal indították útjára, így az elképzelések szerint minden esztendőben megrendezik majd.

 

 

Would you like to replay the video?

 

fotók: Boros Sándor

 

 

Címkék