Ajánló az Érdi Újság 2014. december 11-én megjelenő számából

 

 

Milyen a karácsonyfa-kínálat Érden, milyen fenyőket árulnak és mennyiért; milyen költeményekből állított össze adventi irodalmi estet a művelődési központban Császár Angéla és Szersén Gyula színművész; milyen elismerés került Érdre a Pest megyei közgyűlés Megyenapján; milyen programok szerepeltek a gimnázium idei Vörösmarty-napján;  hogyan mutatkozott be a nyolcadikos diákoknak és szüleiknek a Gárdonyi iskola gimnáziumi tagozata – mindez, és még sok más is megtudható az Érdi Újság legfrissebb, december 11-én megjelenő, idei 47. számából.

Hasonló tartalmaink:

 

 

Ha másnak nem is, a fenyőknek használt a rengeteg eső – Karácsonyfaszezon: idén sem lett drágább, de szebb, mint tavaly

 

Jó idő járt idén a fenyőkre: a sok esőtől sűrű, zöldellő ágakkal örvendeztetnek meg minket karácsonykor. Érden december 5-én nyitottak az első árusok; ezen a napon beszélgettünk Kapuvári Zoltán termelővel, akitől megtudtuk: a fenyőárak nem nőttek tavaly óta, és a kedvező időjárás miatt ebben az évben mindenki nagyon szép fenyőhöz juthat a pénzéért. Arra is felhívta azonban a figyelmet: érdemes termelőknél vásárolni, mert azok általában frissen vágott fákat árusítanak.

5. oldal

 

 

Többarcú emlékezés – Adventi irodalmi est a művelődési központban

 

Csodára várunk így advent idején, mert az emberiség mindig is hitt, s még ma is hisz a csodákban, hiszen nem elehet csoda nélkül élni – hangzott el azon a teltházas irodalmi esten, amellyel immár nyolcadik alkalommal ajándékozta meg az érdi közönséget Császár Angéla és Szersén Gyula színművész. Az idei, Többarcú emlékezés című adventi műsorban Szeghalmi Elemér író, irodalomtörténész és Elmer István író is részt vett – arra vállalkoztak, hogy a magyar költészet remekeiből válogatva ráirányítsák a figyelmet az ünnep igazi lényegére.

4. oldal

 

 

A megye kiválóságait köszöntötte a közgyűlés a Megyenapon

 

Minden évben ezen a napon köszönti a közgyűlés mindazokat, akik a hivatásukban, vagy a mindennapokban képesek voltak a példamutató tettekre, az átlagon felüli teljesítményekre. Az idei díjazottak között szerepelt az érdi Bada Zoltán is, akinek a közgyűlés Pest Megye Környezetvédelméért Díjat adományozta, Pest megye és Érd Megyei Jogú Város környezetének megóvása érdekében folytatott kitartó és eredményes szervező munkája elismeréseképpen.

4. oldal

 

 

Kiváló teljesítmények és diákgála, családias légkörben – Vörösmarty-nap a gimnáziumban

 

Jelvényátadási ünnepség, fotókiállítás-megnyitó, Vörösmarty emlékkiállítás, műveltségi vetélkedő és diákgála – többek közt ezek a programok szerepeltek az idei Vörösmarty-napon, amelyet hagyományosan a költő születése napján, december elsején tartottak a róla elnevezett érdi gimnáziumban. Kiosztották „Az év tanára” díjat is, amit idén Versits Lívia biológia, kémia szakos tanár vehetett át.

8. oldal

 

 

„A tudásvágy elvárás, a kreativitást igényeljük” – Továbbtanulási nyílt nap a Gárdonyiban

 

Telt házas nyílt napon ismerkedhettek meg a nyolcadikos diákok és szüleik a Gárdonyi iskola gimnáziumi tagozatával. Pintérné Bernyó Piroska igazgató elmondta: a tavalyi tanévben végzett diákok 68 százalékát felvették felsőoktatási intézménybe, és továbbra is az a céljuk, hogy azoknak a gyerekeknek biztosítsanak lehetőséget a továbbtanulásra, akik ha nem is kitűnő tanulók, de legalább négyes tanulmányi átlaggal érkeznek a nyolcadik osztályból.

10. oldal

 

 

Címkék