Az év első mérkőzésén 33:20-as győzelmet arattunk a Szeged KKSE csapata ellen. A találkozón Oguntoye Viktória is betalált az ellenfél kapujába.

Hasonló tartalmaink:

A bajnokság második felének első mérkőzésén Szegedre látogatott csapatunk. A két csapat első, szeptemberi mérkőzésén 39:17-es győzelmet arattunk az ÉRD Arénában. A mai találkozón először a hazai csapat szerzett előnyt, de Schatzl Nadine és Sara Vukcevic góljaival gyorsan magunkhoz ragadtuk a vezetést (3:5). A kapuban Oguntoye Viktória kapott szerepet, és a védések mellett egészpályás gólt is szerzett kihasználva, hogy a  hazaiak kapuja üresen maradt. A Szeged csapata számos támadás alkalmával hét mezőnyjátékossal játszott, azonban védekezésünk remekül reagált ezekre a szituációkra. Kovács Anna révén emberhátrányban is eredményesek voltunk, míg Schatzl Nadine hiba nélkül értékesítette a hétmétereseket. Harminc percet követően 11:15-ös állásnál vonulhattak pihenőre a csapatok.
A második játékrész elején Klivinyi Kinga és Kisfaludy Anett révén növelni tudtuk az előnyünket. Beállósunk előbb egy bejátszást követően cunderrel szerzett gólt, majd 9 méterről átlövésből is eredményes volt. A találkozó utolsó negyed órájában fiataljaink is pályára léptek, Nick Viktória és Takács Kitti is egy-egy találatot szerzett. Junior korú átlövőnk 10 méterről szerzett “bomba” gólt, míg szélsőnk egy indítást váltott gólra. A mérkőzés végeredményét Szekeres Klára passzából Ekaterina Kostiukova állította be egy kínai figurát követően (20:33). A következő fordulóban hazai pályán a Siófok csapatát fogadjuk.
handballerd.hu
Címkék