Ismét Solti Gábort választották elnöküknek a horgászok. Megtartotta idei közgyűlését az Érd és Környéke Horgászegyesület. Módosították az egyesület alapszabályát, így abba bekerült a vizsgáztatás lehetősége is.

 

Az egyesület idei közgyűlése egyben egy tisztújító ülés is volt, ugyanis a vezetőségnek lejárt az 5 éves megbízatása. Solti Gábor – akit ismét elnöknek választottak a tagok – elmondta, hogy az elmúlt években a taglétszám megduplázódott és a pénzügyi szempontból is stabil az egyesület.

Az egyesület nagy hangsúlyt fordít a rendezvényeire. A hagyományos érdi horgászversenyen – amelyet idén is megrendeznek – csak a tagok vehetnek részt, de ezenkívül év közben több programra is várjak azokat, akik kevésbé kötődnek az egyesülethez.

Solti Gábor továbbá elmondta, a közgyűlésen módosították az egyesület alapszabályát, így abba a törvényi előírásoknak megfelelően bekerült a vizsgáztatás lehetősége, ennek a gyakorlati megvalósítása pedig már el is kezdődött.

Az egyesület elnöke ezután pedig felhívta a horgászok figyelmét arra, hogy idén a fogási napló leadási határideje február 28.

 

 

Would you like to replay the video?
Címkék