Ma utoljára szavazhatunk! Érd is nyerhet közterület-felújítást!

 

erdcimerAz ország nagyvárosai, illetve a főváros kerületei versenyeznek, hogy hol újítson fel közterületet az Építkezem Felújítok összefogás, amely hét nagy építőipari cég közös projektje. Ha az internetes szavazáson nyerünk, egy érdi közterület is megszépülhet!

 

Hasonló tartalmaink:

A „Megszépül a Városom” program keretein belül akár Érd is megszépülhet. Mivel a kezdeményezést építőipari cégek indították, eszközeik adottak az építkezéshez. Az Építkezem Felújítok összefogás alapítói nem az asztal mögül akarták eldönteni, hogy mit szépítsenek meg, ezért fordultak a lakossághoz.

Szabácsik Gergely a program szóvivője elmondta: az internetes szavazást azért írták ki a www.megszepulavarosom.hu oldalon, hogy a lakosok döntsék el, hol van nagy szükség közterület-felújításra. A szóvivő hozzátette, eddig negyvenezer szavazatot adtak le, de akár még Érd is nyerhet, ugyanis egészen 2015. január 31-ig 24 óránként egy szavazatot lehet leadni. A november 13-án indult szavazáson Érd az élmezőnyben van, de a harmadik hely nem lesz elég a győzelemhez!

A győztes város egy köztér megszépítését nyeri, ez lehet körforgalom, liget, vagy park is, amelynek helyszínét a szervezők az önkormányzattal karöltve jelölik ki. A felújítandó területet az Építkezem Felújítok alapító tagjai készíttetik el, amelyhez segítségükre lesz a helyi önkormányzat is az engedélyek beszerzésében és más adminisztratív ügyekben, de az építést már az Építkezem Felújítok összefogás végzi.

Szavazzon Ön is Érdre, itt!

Címkék