Csillagok útján az érdi gyerekek

Felfújható csillagvizsgáló is várta a gyerekeket a Futura Interaktív Természettudományi Élményközpont roadshowján a Szepes Gyula Művelődési Központban. Az elképedt diákok azt mondták: bár több téma szóba került már a tanórákon is, ilyen látványos formában sokkal könnyebb a tanulás.

Hasonló tartalmaink:

Még 2012 nyarán nyitott meg kapuit a Futura Interaktív Természettudományi Élményközpont Mosonmagyaróváron, ahova a kezdetektől várják például a fizika, a kémia vagy éppen a csillagászat iránt érdeklődő gyerekeket és felnőtteket. Hogy az intézmény kiállítási anyaga illetve szellemisége minél több emberhez eljuthasson, az Élményközpont rendszeresen tart kihelyezett programokat is. A hét elején egy ilyen road show keretében látogattak Érdre.

Amíg a felfújható mobil planetáriumban elsősorban a bolygók mozgását figyelhették meg a tanulók, addig a rendezvény másik két helyszínen látványos fizikai, kémia és biológiai kísérleteket láthattak. A diákok úgy fogalmaztak, bár több téma szóba került már a tanórákon is, ilyen látványos formában sokkal könnyebb a tanulás.

Mint azt a szervező elmondta, ahogy az eredeti helyszínen, úgy a mostanihoz hasonló kihelyezett alkalmakkor is sok az érdeklődő, ami annak is köszönhető, hogy az Élményközpont tárlatai, interaktív előadásai és kísérleti bemutatói nagyban segítik az iskolai oktatást.  Tóth Diána hozzátette, a Futura Interaktív Természettudományi Élményközpont folyamatosan, újabb és újabb megoldásokkal bővíti a kiállítási anyagát és természetesen egész évben szeretettel várja a látogatókat, mind Mosonmagyaróváron, mind az ország bármely más pontján.

Would you like to replay the video?
Címkék