Raklapból készülnek utcabútorok Tárnokon

Február végén zárul Tárnokon az a mintaprogram, amelynek keretében a a község településüzemeltetési cége raklapból készített utcabútorokat.  Padokat, asztalokat, virágládákat és kerékpártárolókat is készítettek, ezeket köztereken, óvodák kertjében és a művelődési ház udvarán helyezték el.

Hasonló tartalmaink:

2014 tavaszán nyert a Belügyminisztérium új típusú közfoglalkoztatási programok kidolgozására kiírt pályázatán a tárnoki településüzemeltetési cég. A mintaprogram keretében raklapokból készítettek utcabútorokat a település köztereire és különböző intézményei számára.

Szolnoki Gábor, a település polgármestere elmondta:  cég a mintaprogramban közfoglalkoztatottak számára adott munkalehetőséget. A munka hatékonysága érdekében vásároltak néhány faipari kisgépet, amelyek a gyártáshoz elengedhetetlenek voltak.

A mintaprogram keretében padokat, asztalokat, virágládákat és kerékpártárolókat is készítettek, úgy, hogy azok minél strapabíróbbak legyenek – mondta el a Tárnoki Köz-Ért Kft. ügyvezetője, Hodák Zsolt.

A raklapbútorok gyártását a mintaprogram lezárását követően is folytatni kívánja Tárnoki Köz-Ért Kft., hosszabb távú tervük, hogy lakossági igényeket is ki tudjanak elégíteni.

Would you like to replay the video?

 

Címkék