Meseszínház a jóságról

Mese a jóságról – ez volt a címe annak az interaktív bábelőadásnak, amit a városi könyvtár valamint a Malko Teatro, azaz a magyarországi bolgár színház együttműködésében tartottak szerda délelőtt.

Hasonló tartalmaink:

Főszerepben egy nagy rossz kutya, aki végül jó útra tér – röviden így foglalta össze a “Mese a jóságról” című interaktív bábelőadás lényegét a Malko Teatro művésze, Hadzsikosztova Gabriella, aki reméli: a tanulság a gyerekek számára is egyértelművé válik.

Ez a mese talán megérteti a legkisebbekkel is, hogy nem csak jók élnek a földön, de azok is megjavulhatnak, akiket a környezetük rossznak gondol. Senki sem születik gonosznak, csak, amit tesz az ember – vagy a kutya -, talán nem jó másoknak. De lehet változni, lehet úgy viselkedni, hogy szeressenek minket, és a rosszaság jósággá válhat.

Március eleje több bolgár ünnepnek illetve hagyománynak is az ideje. A bolgárok – többek között – ilyenkor tartják a tavaszköszöntő tradicionális Baba Marta ünnepet. Hadzsikosztova Gabriella elmondta, az ünnephez kapcsolódó szokás az úgynevezett martenica készítése is.

Would you like to replay the video?
Címkék