Sikeres a házhoz menő lomtalanítás

Már egy éve, hogy házhoz mennek a lomokért Érden. Tavaly óta évente egyszer minden háztartás igényelheti a szolgáltatást. Szamek Zsolt ügyvezető arról számolt be: kedvezőek a tapasztalataik. Újrahasznosítás szempontjából is fontosnak nevezte az új szolgáltatást, amit egyszerűen igényelhet bárki.

Hasonló tartalmaink:

Kettős célja volt a házhoz menő lomtalanítás bevezetésének: egyrészt, így mindenki saját programjaihoz tudja igazítani a kacatok elszállíttatását. Hiszen ha valaki éppen az aktuális kampány idején ment mondjuk szabadságra, akkor lemaradt a lomtalanításról – magyarázta a Hulladékkezelő ügyvezetője. Emellett városképi, köztisztasági megfontolásból döntöttek a szolgáltatás bevezetése mellett, mert a közterületi lomtalanítás sok szemeteléssel járt.

A szolgáltatóra is jelentős pluszterhet rótt a hulladék eltakarítása – mondta Szamek Zsolt. Olyan lomoktól is itt szabadultak meg néhányan, ami nem biztos, hogy a lakosságtól származott. Vagy nem az érdiektől – fejtette ki az ügyvezető, hozzátéve: előfordult, hogy az Érden áthajtó autósok hagyták itt lomjaikat, amit így az érdi szolgáltatónak kellett eltakarítania.

A Hulladékkezelő ügyvezetője szerint kedvezőek a tapasztalataik a házhoz menő lomtalanítással kapcsolatban. Területi eloszlásban körülbelül a város 70 százalékán volt dolga a lomtalanító járatnak. Szamek Zsolt kiemelte, hogy jelentősen csökkent az elszállított hulladék mennyisége. Ez szerinte annak is köszönhető, hogy – mint mondta – a házhoz menő lomtalanításnál „vállalni kell a kitett lomot”. Újrahasznosítás szempontjából is fontosnak nevezte az új szolgáltatást. Példaként említette, hogy olyan fahulladékot is elvittek, ami az olyanok számára, ahol nincs tüzelőberendezés, nem érték, ezért kidobták, azonban így oda tudták adni a rászorulóknak.

Egyszerű kérni

Szamek Zsolt tájékoztatott arról is, hogy egyszerű a házhoz menő lomtalanítás igénylése. Telefonon, e-mailben, levélben lehet kérni a szolgáltatást, évente egyszer. A társaság a megkeresés után egyeztet az igénylővel, hogy mit szeretne elvitetni és mikor lenne alkalmas. Hozzátette, hogy általában szombatra tervezik a lomtalanítási járatokat, de lehet más napra is kérni, ám azt nehézkesebb leszervezni. Az ügyvezető hangsúlyozta, hogy nem közterületre, hanem kerítésen belül kell előkészíteni a szállításra váró lomot. Kiemelte azt is, hogy veszélyes hulladékot, például festékeket, permetszert, autógumit – miként korábban a közterületi lomtalanításnál – most sem tudják elvinni, azt a hulladékudvarban kell leadni.

A házhoz menő lomtalanításról minden részletet megtalálnak az érdi hulladékkezelő honlapján, ide kattintva.

Hallgassák meg a Hulladékkezelő igazgatójával készült interjúnkat!

 

Címkék