A legjobbak a megyei döntőn bizonyíthatnak

Az idei prózamondó versenyen nem volt semmilyen megkötés arra vonatkozóan, hogy milyen jellegű prózai művet válasszanak az általános iskolások. Így mindenki személyiségéhez legjobban illő művel készülhetett.

Hasonló tartalmaink:

A verseny az alsósok produkcióval kezdődött, majd a délután folyamán a felsős gyerekek is összemérték tudásukat. Voltak olyanok, akik először indultak, de szép számmal érkeztek már rutinos versenyzők, akik azért indulnak minden évben, hogy egyre jobb helyezést érjenek el.

Kondriné Varga Nelli a verseny szervezője elmondta, hogy az alsósok inkább népmeséket választottak, mert abba a világba tudják jobban beleképzelni magukat, míg a felsősök Janikovszky Éva műveivel vagy éppen Örkény István egy-egy alkotásával álltak a zsűri elé. A gyermekkönyvtáros hozzátette, hogy az indulók közül sok gyerek érdeklődik a könyvtár iránt, a tapasztalatok azt mutatják, egyre többen látogatják az intézményt, szívesen kölcsönöznek mesekönyveket, akár ifjúsági regényeket is. Sokan ezekből készültek fel a szerdai versenyre.  

A területi verseny nyertesei a megyei döntőben indulhatnak majd.

Would you like to replay the video?
Címkék