Újabb két játékos távozik Érdről

Tekauer Norbert az Érd női kézilabda csapatának elnöke az Érd TV Párbeszéd című adásában beszélt az együttesi idei teljesítményéről, a célokról, illetve a távozókról.

Hasonló tartalmaink:

A vezető elmondta, hogy az EHF-Kupa elődöntőjében az Érd a Rosztov-Don elleni mérkőzést várhatóan április 5-én vasárnap lép pályára az Érd Arénában. Tekauer Norbert kiemelte, hogy az Európai Kézilabda Szövetséghez beadtak egy kérelmet, hogy a jövőben a Bajnokok Ligájához hasonlóan az EHF-Kupában is négyes döntőt rendezzenek. Céljuk, hogy ennek az eseménynek az Érd Aréna adjon otthont a jövőben.

Tekauer Norbert beszélt az esélyekről is. Mint elmondta: egy nehéz ellenfél vár a csapatra a nemzetközi porondon, ugyanis az orosz bajnokság alapszakaszának győztese, mint játékosállományban, mind anyagilag kimagaslik az EHF-Kupából, de természetesen az Érd is a fináléba akar kerülni.

0318_tekauer_parbeszed_1Az elnök kitért az átigazolásokra is. Mint arról korábban beszámoltunk, a montenegrói beálló Szara Vukcsevics az IpressCenter-Vác csapatánál folytatja, valamint biztosan nem lesz tagja a jövő évi keretnek Kovács Anna sem, aki 2010-ben érkezett a Békéscsabai ENKSE-től Érdre, és az idei szezonban 22 bajnokin 90 gólt termelt, valamint a Magyar Kupában kilenc gólt jegyzett, míg az EHF-Kupa hat meccsén 34 találatig jutott, utóbbiban a Team Esbjerg elleni 29–28-ra megnyert idegenbeli mérkőzésen  kilenc gólt vállalt magára.

A következő szezonban már nem az Érd mezét fogja viselni a kapus Oguntoye Viktória sem, akit a szlovák válogatott szövetségi kapitánya, Dusan Poloz meghívott a Hollandia elleni két felkészülési mérkőzésre is. Oguntoye Kovács Annához hasonlóan 2010-ben érkezett Érdre, a Győri ETO KC-t hagyta ott, és kapus létére egy gólt már szerzett idén az Érdben.

Tekauer Norbert hangsúlyozta: a kapus Janurik Kinga, a jobbszélső Katarina Krpezs, a balátlövő Klivinyi Kinga, illetve a beálló Kisfaludy Anett is marad a csapatnál, valamint a junioroktól felkerülő Takács Kittivel is számolnak a jövőben, illetve a junioroktól a két korosztályos válogatott, a kapus Győri Barbara, valamint a beálló Szabó Laura is felkerül a felnőtt csapathoz.

 

Címkék