Vizsgálódna az ellenzék

Sajtótájékoztatót tartott az MSZP-DK-Együtt közgyűlési frakció a Polgárok Házában. A tájékoztatón szó volt többek között a vasárnapi zárva tartásról, valamint egy, a közgyűlésen tárgyalt beszámolóval kapcsolatban is kritikát fogalmazott meg a baloldali ellenzék.

Hasonló tartalmaink:

A közgyűlés a legutóbbi ülésén többek között elfogadta a Városi Galériát üzemeltető Kemencés és Lakoma Kft. tavalyi pénzügyi elszámolását. A baloldali ellenzéki koalíció nem értett egyet a beszámoló tartalmával, így Szűcs Gábor frakcióvezető a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy vizsgálatot szeretnének kezdeményezni az ügyben.

Ezután dr. Havasi Márta, a Demokratikus Koalíció képviselője a vasárnapi zárva tartással kapcsolatban elmondta, hogy helyi szinten ez alól felmentést kérelemre a jegyző adhat. Az ellenzéki frakció már levélben is megkereste a város polgármesterét, hogy az esetlegesen beérkező kérelmek esetében a vállalkozók kapják meg a nyitva tartásra vonatkozó engedélyt.

Would you like to replay the video?
Címkék