Rajzolt versek a könyvtárban

Ünnepélyes eredményhirdetés keretében adták át a költészet napi rajzpályázat nyerteseinek járó elismeréseket a Csuka Zoltán Városi Könyvtár Gyermekkönyvtárában. A pályázatra idén 737 alkotás érkezett, 19 érdi és környékbeli iskolából.

Hasonló tartalmaink:


Idén immár 28. alkalommal adhatták be az érdi és környékbeli iskolák diákjai a kortárs versek ihletése alapján készült rajzaikat. A költészet napi rajzpályázatnak az a lényege, hogy kortárs költők verseiből a gyermekeknek kell kiválasztani, megragadni a nekik tetsző eseményt, történést, illetve pillanatot, amit lerajzolnak, megfestenek, vagy egyéb technikával elkészítenek. Ehhez pedig nem elég csupán a rajzkészség, hanem a verseket is el kell hozzá olvasni és értelmezni. Így kerülnek közelebb a diákokhoz a versek és azok üzenetei, amiket ők rajzaikban megfogalmaznak, illetve megörökítenek – mondta el Kondriné Varga Nelli, könyvtáros a pályázat kapcsán.

Mint mindig, az idén is rengeteg, szebbnél szebb pályamunka közül kellett kiválasztani a legjobbakat, ami ezúttal azt jelentette, hogy a beérkezett 737 rajzból összesen 49-et emelt ki és díjazott a kéttagú zsűri.

A versek listáját a korábbi évekhez hasonlóan idén is a könyvtár állította össze. A pályázat fődíját, Honvári Bálint, a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 7. osztályos tanulója vehette át, aki Rot Barna: Reng az erdő című verséhez készített illusztrációt.

A költészet napi rajzpályázaton helyezést elért és dicséretben részesült, legsikeresebb munkákat egész évben meg lehet csodálni a Gyermekkönyvtárban, hiszen a következő évi pályázatig az intézmény falait díszítik.

Would you like to replay the video?

 

Címkék