A zene és a tánc a legősibb művészeti ág

vlcsnap-2015-04-28-10h42m32s66A Tánc Világnapja alkalmából Keveházi Gábor balettművész, koreográfus volt a Csuka Zoltán Városi Könyvtár Zenei Klubjának vendége.

Hasonló tartalmaink:

Keveházi Gábor, Érden élő balettművész a rendezvényen elmondta, hogy ez az a műfaj, amelyet szavak nélkül is megért az ember, majd hozzátette, hogy a zene és a tánc a legősibb művészeti ág, melyben a testünkkel, mint hangszerrel tudjuk elmondani a történéseket, ki tudunk fejezni érzelmeinket.

A művész a beszélgetés során kitért arra is, hogy a mai világban a balettművészet nem annyira népszerű, mint egykor volt. Ennek ellenére a világon a nagy operaházak teltházzal játsszák a nagy klasszikus baletteket – tette hozzá.

Keveházi Gábor 9 éves korában ismerkedett meg a balett műfajával, amikor a szülei elvitték őt az akkori Magyar Állami Balettintézetbe felvételizni, ahova fel is vették, majd teljesen rabul ejtette a műfaj, a színpad, a színház világa, mert ez a pillanat művészete, minden előadás egyszeri és megismételhetetlen. Később, már sikeres és elismert balettművészként a világ szinte összes színpadán felléphetett. Jelenleg koreográfusként tevékenykedik és gyerekeknek tanítja a balett művészetét.

Would you like to replay the video?
Címkék