Remeklő Delta

Az elmúlt hetekben az Országos Mini Kupán (OMK) vettek részt az érdi Delta Röplabda Sportegyesület 2004-es (Mini) és 2006-os (Szupermini) játékosai, ahol a szuperminiben 52 csapatból hatot is Dömötör Mátrai Beáta tanítványai tettek ki, és az első számú csapat meg is nyerte a versenyt.

Hasonló tartalmaink:


Dömötör Mátrai Beáta, edző arról tájékoztatott, hogy a szuperminiben az első számú csapatuk diadalmaskodni tudott, míg a második számú gárdájuk 12. lett, úgy, hogy a többi egyesületből csak az első csapatok végeztek előttük. Mint mondta az edző ebből a két csapatból jövőre még erősebb társaság lesz, így újból nagy esélyük van a győzelemre. A 3. és 4. Delta csapat a 47. és 48. helyen végzett, de róluk érdemes tudni, hogy ők idén kezdtek el röplabdázni, míg a többiek már évek óta játszanak. Az ötödik Delta gárda az 52. helyen zárt.

A Mini korosztály volt a hatodik a Delta RSE indulói között, ahol nehéz volt a felkészülése a csapatnak, mert számos játékos lebetegedett, megsérült, de ennek ellenére 28 csapatból a hetedik helyen végzett a Mátrai Beáta vezette mini korosztály.

A közeljövőben is lesznek programjai a csapatnak, mivel az U18-as csapat május 17-én (vasárnap) a Dunakanyar és a Közgáz csapatait fogadja, míg a felnőttek is a Közgázzal mérkőznek meg, valamint május 31-én az U14-eseknek lesz fordulója az Érdligeti Általános Iskola Túr utcai épületének tornatermében.

Címkék