Isten és angyal

Urbán László irodalomtörténész az Érdi irodalmi estek programsorozatának legutóbbi eseményén a csángó származású költő és néprajzkutató Iancu Laurával valamint a publicistaként, filmrendezőként, íróként és nem utolsósorban költőként is ismert Csontos Jánossal beszélgetett.

Hasonló tartalmaink:

Mint azt a két szerző elmondta, ugyan korábban személyesen még nem ismerték egymást, mégis találni közös pont életükben a kiadójuk – mondta el Csontos János. Iancu Laura pedig kiemelte, hogy nagyon közel áll egymáshoz értékrendjük.

Az 1978-ban a romániai Magyarfaluban született Iancu Laurának a kétezres évek elejétől jelennek meg szépirodalmi írásai. Ugyanakkor néprajzkutatóként a művészet mellett a tudomány területén is otthonosan mozog. Iancu Laura mindkét területen az élet nagy kérdéseire igyekszik válaszokat találni: néprajzi műveiben a népi vallásosság, irodalmi műveiben pedig Isten kérdése áll a központban.

Csontos János tapasztalata az, hogy az egyes emberek egyik tevékenységi körét ismerik, és nagy meglepetésként éri őket, mikor másik minőségében találkoznak vele.

Az író-olvasó találkozón a két szerző pályája és munkássága mellett az utóbbi időben megjelent könyveit is bemutatták.

Would you like to replay the video?
Címkék