A lányok nyerni akartak

Mint arról beszámoltunk korábban: története harmadik bronzérmét szerezte meg az ÉRD női kézilabdacsapata a magyar bajnokságban, miután a bronzcsata második felvonásán Dunaújvárosban nyert a végletekig kiélezett mérkőzésen hétméteresekkel 27–26-ra.

Hasonló tartalmaink:

- Azt gondoltam, a tavalyi bronzcsatánál izgalmasabbat nem lehet kihozni, de ez is sikerült, és biztató a jövőre nézve – értékelt Szabó Edina az ÉRD vezetőedzője az Érd Arénában rendezett ünneplés után, hiszen a világ legjobb női kézilabda-bajnokságában a ÉRD a harmadik helyen végzett, miután 22–22-es rendes játékidő után hétméteresekkel 5–4-re legyőzte idegenben a Dunaújvárosi Kohász csapatát.

A mérkőzésen kettőt, majd a büntetőpárbajban négy hétméterest is hatástalanító Szvetlana Gridnyeva fantasztikus volt, de ezek a teljesítmények akkor tudnak kicsúcsosodni, amikor egy nagyon erős csapat van körülötte – tette hozzá Szabó Edina.

- Mindenkinek – a stáb tagjaitól kezdve, az összes érdi lakoson át – nagy szerencséje van, hogy ennek részese lehet – mondta. Hozzátette: mivel sokat jár külföldön, már ott is hall az érdi kézilabdáról, mert az ilyen küzdeni tudás, mint amit a csapat véghez visz és vitt napról-napra, folyamatosan öregbíti a csapat  és a város hírnevét is.

- Nyáron újból elkezdünk építkezni, mivel sokan távoznak, de a csapat stabil magja megmaradt, így velük szeretnének egy ennél is magasabb szintre jutni - mondta a vezetőedző.

A Szabó Edinával készített interjúnkat meghallgathatja itt!

Címkék