Gyereknap Érden

Hetedik alkalommal tartották meg Érden a városi gyermeknapot. Bár a délelőtt még borús volt, nem sokkal a rendezvény megnyitója után már zavartalanul szórakozhattak a főtérre kilátogató családok. Ahogy azt a szervezők elmondták, minden évben igyekeznek egyre színvonalasabb programokkal kedveskedni a gyerekeknek. Számtalan program közül válogathattak gyerekek és felnőttek, akik Érden töltötték a gyermeknapot.

Hasonló tartalmaink:

 

Hagyományos része a rendezvénynek, hogy ezer palacsintát osztanak szét a gyerekeknek. Az Összefogás Házában korán elkezdték megkenni a palacsintákat; lekváros, kakaós és csokis közül is választhattak a gyerekek és a felnőttek egyaránt.

A főtér mellett a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében is programokkal várták a családokat, az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesületének közreműködésével. Többek között a lovaglást, az arcfestést és a minigolfot is kipróbálhatták a gyerekek.

A rendezvényen bemutatkozási lehetőséget kaptak az érdi és a környékbeli tánccsoportok is, látványos bemutatóval készültek az alkalomra.

A szervezők szerint több mint ezren látogattak ki Érd főterére, a gyermeknapi programokra.

Would you like to replay the video?

 

fotók: Boros Sándor

Címkék