A színes fotók nem kellettek

Capa in colour – Robert Capa képei színesben. A világhírű fotós nevéről megrendítő háborús képei ugranak be először – végigfotózta a II. világháborút, de a spanyol polgárháborút is. Ám azok a képek fekete-fehérek. Nagyon sokan nem tudják – mi sem tudtuk –, hogy Capa színes képeket is készített. Aki ismeri Capa képeit sem bizonyos, hogy a színes képek láttán felismerné a XX. század egyik legnagyobb fotográfusát a képek mögött. 

Nem is keveset. Igaz, egészen más műfajban, és inkább később. A háború után (bár ő már a háborúban is készített színes felvételeket), amikor már nem volt olyan nehezen beszerezhető a színes film, és nem volt annyira bonyolult és költséges az előhívás sem, szóval már a békében igazi békebeli képeket készített Robert Capa színesben.

És ugyanazokat a témákat fekete-fehérben is.

Ugyanis, bár mai ésszel ez már szinte felfoghatatlan, színes képeit nem igazán szerették a magazinok, amelyeknek dolgozott. Talán egy kivételével, az azonban amolyan utazási reklámújságféle volt. A színes képekről a szerkesztők azt tartották, nem is igazi képek, azok inkább hirdetésekhez, reklámokhoz valók csupán.

Úgyhogy Capa két géppel a nyakában készítette tájfotóit, portéréit színésznőkről, festőkről, írókról, más hírességekről. Az egyik gépbe színes filmet fűzött, a másikba meg fekete-fehéret. Aztán a színesek vagy bekerültek a lapokba, vagy nem. Inkább nem.

A budapesti Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ New York után a világon másodszor állítja ki Capa színes képeit. És a magazinokat is, amelyeknek fotózott, de amelyek szerkesztői ugyanarról a témáról inkább a fekete-fehér sorozatot kérték tőle. Rém izgalmas így összehasonlítani a képeket.

Capa és a színes képek

Aki ismeri Capa képeit sem bizonyos, hogy a színes képek láttán felismerné a XX. század egyik legnagyobb fotográfusát a képek mögött. Virágvölgyi Istvánnal, maga is képszerkesztő, a Capa Központ szakmai igazgatójával beszélgettük Capáról színesben-színesen.

Mi ma a kép?

Arról is megkérdeztük  a Capa Központ szakmai igazgatóját: ma, amikor kép – színes kép – nélkül már szinte nem létezik blogbejegyzés, Facebook-poszt, pláne nincs ilyen újság vagy weboldal, és amikor mindenki zsebében ott lapul egy nem is olyan komolytalan fényképezőgép, mégpedig a telefonjában, vajon mennyiben változott a fotó, és mennyiben a fotográfus szerepe. Mit jelent ma egy kép. Mondjuk egy jó kép. És mitől jó?

 

Capa Központ

A kiállítás kurátora:
Cynthia Young, az ICP kurátora (Robert Capa Archívum), társkurátor: Petrányi Zsolt művészettörténész

A kiállítás megtekinthető:
2015. június 9. – szeptember 20.

 

Nyitóképünk: Robert Capa: Capucine francia modell és színésznő az erkélyen, Róma, 1951. augusztus

© Robert Capa/International Center of Photography/Magnum Photos

Címkék