A Komáromi házaspár, Attila és Tímea a közelmúltban vette át a várostól az Év Családja kitüntetést. A díjat megköszönve, Tímea hangsúlyozta: eddig is megtettek mindent azért, hogy szeretet teljes, jól működő család legyenek, de a kitüntetés még inkább arra kötelezi őket, hogy még több pozitív értékeket mutassanak fel, amelyekkel példát adhatnak az érdi családoknak, így lesznek méltók a kitüntetésre.

- Hat fiuk van, és nemsokára megérkezik a hetedik. Mindketten nagycsaládot terveztek?

- Igen! Már a házasságkötés előtt egyetértettünk abban, hogy, ha törik, ha szakad, sok gyermeket nevelünk. Még azt is megbeszéltük, hogy ha netán biológiailag nem jönne össze, akkor majd örökbe fogadunk gyerekeket, de utóbbihoz mégsem kellett folyamodnunk! – pillant rá boldogan a szépen gömbölyödő pocakjára Tímea, aki viszi a szót, beszédesebb a férjénél. Néha Attila is elmondja a véleményét, de leginkább a mosolygós édesanya válaszol kérdéseimre. Közben be-betotyog a másfél éves Magor Mazsola, és időnként az ikrek is, hol az apa, hol az anya ölébe huppannak – Arra viszont nem számítottunk, hogy mindegyik fiú lesz. Persze nagyon jó ez így is, hiszen ők is szeretik a kézműves foglalkozásokat, még babáztam is velük, és szívesen besegítenek a házimunkába, úgyhogy nem hiányzik a lánygyermek. Csupán egyetlen hiányérzetem van: nem tudom fésülgetni meg befonni a hajukat – neveti el magát Tímea.

- Mutassuk be a fiúkat abban a sorrendben, ahogy érkeztek!

- Az elsőszülöttünk Kende Péter, ő 17 éves gimnazista. Koppány János 15 éves, szintén gimnáziumba jár. Hunor András 8 éves múlt, a budapesti katolikus iskola tanulója, aztán következtek – négy percnyi időeltéréssel – a hatéves ikrek: Bulcsú Jakab és Lehel Pál, ők őszre indulnak iskolába. Majd jött Magor Máté, akit Mazsolának becézünk, mert most még ő a legkisebb, és a szeme pont olyan, mint a mazsola, és augusztusra várjuk a kis hetediket – a neve szó szerint ezt jelenti – Hetény Tamást. Biztosan feltűnt, mindegyik fiúnak két keresztnevet adtunk. Egy ősi magyart, meg egy keresztényt. Utóbbi a hitünkre, értékrendünkre előbbi a magyarságunk ápolására utal.

- Mikor költöztek Érdre?

- Tizetöt évvel ezelőtt, egy, négyzetméterben jóval nagyobb lakást cseréltünk le erre a nem túl nagy házra, amelynek viszont óriási kertje van és olyan a környezete, hogy fél évig úgy jártunk haza, mintha nyaralni jöttünk volna! Fák, sok zöld, madárfütty, télen meg a csend és a világító fehérség! Mint a mesében… Esős időszakban meg néha azt képzeltem: egy elátkozott királylány vagyok, akit egy sártenger közepébe zártak – nevet Tímea – Mindenesetre jó választás volt, hiszen itt szabadon futkározhatnak, játszhatnak, sportolhatnak a fiúk, sőt az utcára is bátran kiengedhetem őket biciklizni, focizni, mert ez a környék – most még – egyáltalán nem számít forgalmasnak.

- A nappali-ebédlőben beszélgetünk, ami egyben tanulószoba is. Itt szokott együtt lenni a család. Középen a nagy asztal, a fal mellett, kétoldalt pedig az iskolás fiúk íróasztalai. Egy ekkora családnak azonban nem tűnik túl tágasnak ez az egyébként szép otthon. Elférnek?

- Egyre nehezebben, éppen ezért a nyár végén a Családok Otthonteremtési Kedvezménye igénybevételével nagy átalakításokba kezdünk. Szeretnénk beépíteni a tetőteret. A nagyfiúk segédeznek majd az építkezésben, mi meg a kicsikkel Attila szüleinél kapunk menedéket, amíg a felfordulás tart. A fiúk már eddig is rengeteget segítettek a rakodásban, mert már elkezdtük a csomagolást, rendszereznünk mindent, hogy azért majd kéznél legyenek a legszükségesebb holmik. Óriási változások elé nézünk ezen a nyáron, hiszen érkezik az újabb családtag is… de együtt menni fog! Eddig is átvészeltük a nehézségeket, most is meg fogjuk oldani.

- Szóval, most korántsem nyaralásra készülnek. Korábban volt lehetőségük üdülésre, kikapcsolódásra?

- A fiúk természetesen idén is mennek iskolai táborba, és többnyire sátorozós közös nyaralásokon szoktunk részt venni. Néhány éve azonban abban a kiváltságban volt részünk, hogy Dunakeszi és Horány közötti, kis szigeten felkínált két kis faházat számunkra egy idős bácsi. Cserébe csak azt kérte, tartsuk rendbe, gondozzuk a környezetét. Alaposan feladta a leckét, mert az ötlet ugyan tetszett, főleg a vadregényes körülmények, de Attila reálisabban mérte fel, és a veszélyeket is latba vette. A házakat csak csónakon lehet megközelíteni, se víz, se áram nincs, és rengeteg fa, cserje veszi körül, amelyek közt könnyű elbóklászni, netán balesetet szenvedni. Sokat tépelődtünk, felvállaljuk-e mégis. Aztán leültünk, és megbeszéltük a fiúkkal, hogy csak akkor mehetünk ide nyaralni, ha szigorú szabályokat vezetünk be. Megértették, sőt maguk írták le nagy betűkkel. egy kartonra, mi szükséges a „közösség biztonságos működéséhez”: szófogadás, felelősségteljesség, indulatok fékezése, alázat (helyes önbizalom), segítőkészség (figyelmesség). Be is tartották, és ennek köszönhetően sikeres volt a vadregényes nyaralásunk.

- A fiatal házasok zöme úgy gondolkodik, hogy csak annyi gyermeket vállal, ahánynak – és ez legjobb esetben is kettő – „mindent” meg tud adni. Sokan azért nem akarnak nagycsaládot, mert félnek a nélkülözéstől. Mi erről a véleményük?

- Lehet, sőt biztos, hogy anyagiakban, illetve inkább úgy mondanám, felesleges tárgyakban, divatos holmikban nem tudunk mindig mindent megadni a fiúknak, de abban biztos vagyok, hogy helyettük jóval többet nyújtunk nekik helyes szemléletmódból, értékrendből, alkalmazkodó készségből. Mi keresztény értékrend szerint neveljük a gyermekeinket, folyamatosan szembesítjük őket azzal, hogy nincsenek egyedül, másokra is figyelniük kell! Nagyszerűen megtanulnak például alkalmazkodni. Most még mind a hat fiú egy hálószobában alszik, és bizony meg kellett szokniuk, hogy a testvérükre is tekintettel kell lenniük, nem törődhetnek csak saját magukkal. Fontosnak tartjuk, hogy helyes önképük legyen, de másokat se kritizáljanak, kivéve, ha azt építő szándékkal teszik!

Nálunk az édességnek is értéke van! Nem magától értetődően jár, hanem ki kell érdemelni! Ugyanakkor az is előfordult, hogy a jó viselkedésért nem csokit, hanem palántát kaptak, amit elültettek, és maguk gondoztak a kertben, ahol mindenki kapott egy saját „parcellát”, amelyen önállóan kertészkedhetett. Nem állítom, hogy nincsenek gondjaink, sőt anyagi nehézségek is gyakran jelentkeznek, és ilyenkor bizony látom, hogy Attila homlokán is megjelennek a ráncok, de mindig sikerül átlépni a holtponton, és az a jó érzés, ha egymásért tudunk tenni valamit.

- Én nem úgy fogalmaznék, hogy nehézségek vannak – veszi át most a szót Attila – hanem inkább azt állítom, mindig adódnak konkrét problémák, amelyeket adott helyzetben meg kell oldani! Ha akarjuk, és teszünk is érte, akkor meg is fogjuk oldani! Csupán döntés kérdése az egész.

- Mégis, mi a legnehezebb a mindennapokban?

- A békességet megtartani. Jó lenne a szüntelenül jelentkező konfliktusokat indulatmentesen kezelni – válaszol szinte gondolkodás nélkül az édesanya – Azt szeretném, ha a gyerekek se jönnének dühbe, amikor apró-cseprő vitáik támadnak, hanem emberi hangon, nyugodtan meg tudnák beszélni egymással, de ezt bizony még gyakorolni kell mindannyiunknak! Ennek ellenére meggyőződésem, hogy a testvér minden anyagi gazdagságnál többet ér! Nagyszerű érzés azt látni, ahogyan a nagy fiam, Kende képes rajongani a másfél éves kisöccséért! Őt bármire képes rávenni a csöppség, még hullafáradtan is játszani fog vele.

- A legfontosabb mégis, hogy bármilyen konfliktus ellenére – hiszen hogyne lennének konfliktusok! – mindegyik családtag tudja, hogy a másik szereti őt, akkor is, ha épp vita van közöttük – teszi hozzá a családfő.

- Hogyan alakul mindez kettejük között? Könnyen megegyeznek a vitás kérdésekben?

-Talán hihetetlen, de rengeteg nézetkülönbség van köztünk, hiszen egészen más a temperamentumunk. Attila higgadt, megfontolt és türelmesebb, én viszont „zajosabb”, céltudatosabb vagyok. A fontos kérdéseket jól átbeszéljük, és a végén kompromisszumot kötünk, ami legtöbbször sikerül. Noha szeretjük a hagyományos családmodellt, amiben az apa hozza a döntéseket, azért előfordul, hogy az én javaslatom lesz a nyerő. Például a ház bővítésével kapcsolatban is akadtak vitáink, és kivételesen Attila volt belátó, mert elismerte, hogy az a helyes, amit én képviseltem. A lényeg, hogy a végén megegyezzünk, és utána mindkettőnknek békessége legyen. Ez eddig mindig sikerült, hiszen szeretettel mindent meg lehet oldani!

Bálint Edit, Érdi Újság 

Hit, házasság, magyarság

Komáromi Attila a Semmelweis Egyetem Informatikai Igazgatóságán dolgozik közalkalmazottként, az édesanya, Komáromi Tímea matematika-fizika szakos tanár, jelenleg gyesen van. A családfő elmondása alapján életük alapja és első alappillére a hit, a második a házasság szentségének tisztelete és az ebből születő nagy család szeretete, a harmadik pillérük pedig a magyarság ápolása. Attila szintén nagycsaládban nőtt fel, ők hatan voltak testvérek. Tímeának ugyan csak egy húga van, aki viszont kilenc gyermeket nevel. A Komáromi család több mint egy évtizede aktív tagja a katolikus MÉCS Családközösség érdi régiójának, és az érdi Ága-Boga Nagycsaládosok Egyesületének.