Semmelweis-nap a szakrendelőben

A Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény minden évben rendezvénnyel készül az egészségügy napjára, amelyet idén dr. Bács István alpolgármester (Fidesz-KDNP) nyitott meg és köszönetét fejezte ki az érdi egészségügyi dolgozóknak. Július 1-én Semmelweis Ignácra emlékezünk. 

Hasonló tartalmaink:

Az 1960-as évektől már számon tartották Semmelweis Ignác születésnapját, azonban július 1. csak 1992-től számít hivatalosan a magyar egészségügyi dolgozók napjának. Dr. Kőszegi Gábor, a szakrendelő főigazgatója beszédében Semmelweis Ignácról, a nap névadójáról beszélt, akire az anyák megmentőjeként emlékezünk.

A főigazgató elmúlt időszak eredményeiről is beszámolt az egészségügyi dolgozóknak, majd okleveleket adtak át. A rendezvény hagyományosan zenei produkciókkal zárult.

Would you like to replay the video?

 

Az anyák megmentője

A magyar egészségügy napja 1992 óta minden év július 1-e Magyarországon. 

1818-ban ezen a napon született Semmelweis Ignác magyar orvos, az „anyák megmentője”, aki kiemelkedő szerepet Semmelweisjátszott a gyermekágyi láz leküzdésében. Megfigyelte, hogy a klórvizes kézmosás megszünteti a boncolás utáni hullaszagot, eme tapasztalatai alapján osztályán előírta, jóllehet a kórokozó baktériumokat még nem ismerte. Szerencsére a klóros víz a kézre tapadt baktériumokat is elölte. Módszerének elterjesztése érdekében szélmalomharcot vívott az akkori orvostársadalom tekintélyes képviselőivel. Ragaszkodott a kórtermek rendszeres takarításához, szellőztetéséhez, napoztatásához és a gyakori ágyhuzatcseréhez. Eljárását mások nem alkalmazták, nem látván be az ok-okozati összefüggést. Hasznossága csak a kórokozók felfedezésével nyert bizonyítást.

Címkék