Misi mókus pajtásokat kapott

A Budakeszi Vadaspark mókus kifutójában eddig is vidáman zajlott az élet, de most kétszer olyan nagy a nyüzsgés, mint eddig! A Budapesti Állatkertből ugyanis két rosszcsont és játékos kis mókus érkezett Misihez, így már hárman bandázhatnak kedvükre. A Vadasparkba érdi lakcímkártyával 10 százalék kedvezménnyel látogathatnak városunk lakói.

Hasonló tartalmaink:

Frédi és Mókás, a két mentett mókussrác hamar beilleszkedett a vadasparki környezetbe, Misivel percek alatt megtalálták a közös hangot. A két mókust néhány hónappal ezelőtt, legyengült állapotban szállították a Budapesti Állatkertbe, valószínűleg kipottyanhattak a fészekből. A szerető és szakszerű gondoskodásnak köszönhetően mára mindketten mogyoró… vagyis makkegészségesek.

Viszont annyira emberhez szoktak, hogy már lehetetlen visszavadítani őket az erdőbe. Így kerültek a Budakeszi Vadasparkba, a látogatók, a gondozók és nem utolsó sorban Misi mókus legnagyobb örömére! A hatalmas mókusbirkózásokat, versenyugrásokat és önfeledt játékot még néhány hétig – a tél beköszöntéig – biztosan megtekinthetik a látogatók, utána ugyanis mindhárom evetgyerek „elteszi magát télire”, és már csak elvétve dugják ki a fészekből az orruk hegyét a hidegbe.

A mókus nagyon ügyesen bánik a tobozzal, naponta 10-15 luctobozt fogyaszt, erdeifenyő tobozból pedig több mint százat. Speciális harapással nyitja fel a pikkelyt, míg az eléggé kihajlik, vagy le is esik. Így fér hozzá magokhoz. Egy erdeifenyő tobozzal 3 perc alatt végez. Ebben kb. 30 mag van, ami összesen mintegy 0,2 grammot nyom. 100-150 tobozból álló napi adagja tehát testtömegének kb. 5%-át teszi ki.

A Budakeszi Vadasparkot érdi lakcímkártyával 10 százalékos kedvezménnyel látogathatják meg!

Fotó: Friedrich Vilmos/Budakeszi Vadaspark

Címkék