Meséltek a gyerekek…

A Magyar Népmese Napja alkalmából idén immár hatodik alkalommal szervezték meg a Katyika meg Matyika Országos Mesemondó Versenyt a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában.

Hasonló tartalmaink:

Hagyományosan Benedek Elek születésnapjára szervezték meg az Országos Mesemondó Versenyt a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában. A megmérettetésre összesen 20 tanuló nevezett be az ország több pontjáról, a versenyzők többsége azonban érdi iskolákból érkezett. A rendezvény célja a hagyományok ápolása, valamint a meseolvasás népszerűsítése.

Nagyné Balázs Gabriella, főszervező elmondta, hogy a versenyre mindig szabadon választhatnak a gyerekek mesét, mert fontos, hogy olyan mesét adjanak elő, amelyet szeretnek, amit a magukénak éreznek. A rendezvény fővédnökeként  Kóka Rozália, mesemondó is köszöntötte a megjelenteket és arról is beszélt, hogy abból lehet jó mesemondó, aki nagyon sok mesét hallgat és maga is sokat mesél.

A zsűri tagjai több szempontot is figyelembe vettek a versenyzők értékelésénél: a jó előadói képességeken túl alapkövetelmény a szép beszéd is.

A mesemondó versennyel párhuzamosan meseillusztráló versenyt is hirdettek, amelyre több, mint 150 rajz érkezett. A pályázat eredményét jövő héten hirdetik majd ki. A legszebb illusztrációk a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában megtekinthetők.

Would you like to replay the video?
Címkék