Idősek Világnapja Érden

Október 1-je, az ENSZ kezdeményezésére 1991 óta az idősek világnapja. Erre a jeles napra Érden is minden esztendőben odafigyelnek. A Szepes Gyula Művelődési Központban pénteken délután tartották meg a hagyományos idősek világnapi rendezvényt, amelyen a város nyugdíjas klubjainak tagjait látták vendégül.

Hasonló tartalmaink:

Az idősek világnapja alkalmából szervezett rendezvényen nagy számban a városban működő nyugdíjas klubok tagjai vettek részt, akik mindannyian fontosnak tartják azt, hogy egy évben legalább egy alkalommal közösen megünnepeljék ezt a jeles napot. A klubok tagjai számára rendszeresen szerveznek kirándulásokat, színházlátogatást és egyéb foglalkozásokat is.

A mostani rendezvényen Molnár György Lyra-díjas harmonikaművész adott műsort a nyugdíjas résztvevőknek, aki az év közbeni fellépései közé minden alkalommal beiktat egy-egy, az idősebb korosztály számára szóló műsort is.

Az Érden működő nyugdíjas klubok – a városi rendezvények mellett – év közben is rendszeresen szerveznek programokat, összejöveteleket tagjaik számára – hangsúlyozta Szőcs Gáspárné, a Petőfi Nyugdíjas Klub vezetője. Domján Károlyné, a Tusculanumi Nyugdíjas Klub vezetője elmondta: az ilyen összejövetelek alkalmával természetesen gondjaikat, örömüket és bánatukat is megosztják a tagok egymással.

Would you like to replay the video?
Címkék