Mintegy 400 millió forinttal csapta be ügyfeleit

Mintegy 400 millió forinttal csapta be ügyfeleit egy korábban Érden praktizáló ügyvédnő. A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség ügyvédi visszaélés bűntette és csalás bűntette miatt emelt vádat azzal a korábban Érden praktizáló ügyvédnővel szemben, aki 25 ügyfele letétbe helyezett pénzével nem, vagy csak részben tudott elszámolni.

Hasonló tartalmaink:

A bűnügy vádlottja Érden működtette az ügyvédi irodáját. 2012-től kezdődően azt állítva, hogy külföldi bankokon keresztül projekthitelt tud szerezni, számos embert bírt rá arra, hogy rajta keresztül hitelt igényeljenek. Az ország különböző pontjairól érkező 25 személy, illetve cég a legkülönbözőbb beruházási célokra, például: szálloda vásárlásra, társasház, irodaház, lovarda, bobpálya, laboratórium építésére próbált a vádlott közreműködésével hitelhez jutni.

A nő valamennyi ügylet feltételeként szabta, hogy ügyfelei úgy igazolják a teljesítőképességüket, hogy nála különböző összegeket ügyvédi letétben helyeznek el. A sértettek 5-124 millió forintig terjedő összegeket adtak át a vádlottnak, javarészt euróban. A nő annak érdekében, hogy minél több embert tudjon bevonni az ügyleteibe, több személyt rábeszélt arra, hogy jutalék fejében további ügyfeleket hozzanak. A vádlott annak ellenére, hogy 2013 decemberében kizárták az ügyvédi kamarából, tovább folytatta a tevékenységét. Projekthitelt ígérete ellenére senkinek nem intézett, erre nem is volt lehetősége. Az ügyfelektől átvett pénzt a nő egyéb adósságai rendezésére fordította vagy felélte. Az újabb befizetők pénzéből esetenként visszafizette a korábbi befizetők nála letétbe tett pénzét, így a sértettek egy részének okozott kárt megtérítette.

A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség ügyvédi visszaélés bűntettével és üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja a nőt, aki előzetes letartóztatásban várja a tárgyalását. A nyomozó ügyészség börtönbüntetés kiszabására és vagyonelkobzásra tett indítványt a vádlottal szemben.

Címkék