Elfogták a zsarolót

Az érdi rendőrök tetten érték és elfogták azt a férfit, aki előbb csalás, majd zsarolás útján jutott nagyobb pénzösszeghez.

Hasonló tartalmaink:

A nyomozás adatai szerint L. Zsolt 2017 júniusától több alkalommal, magát hivatalos személynek kiadva milliós nagyságrendben kért kölcsön ismerősétől pénzt, amelyet az előzetes megállapodás ellenére nem fizetett vissza. Ezt követően a százhalombattai férfi 2018. május 15-én magát egy bűnözői kapcsolatokkal rendelkező személynek kiadva, a sértettet becsapva tőle készpénzt követelt. Arra hivatkozott, hogy tudomással bír a sértett által korábban kölcsönadott összegekről, és amennyiben azt nem adja meg, felgyújtják a házát és bántalmazni fogják. A férfi a fenyegetések hatására a kért összeggel 2018. május 18-án este megjelent a zsaroló által megjelölt Budapest, XI., Kelenföldi MÁV állomás várótermében, ahol a pénz átadása közben az érdi rendőrök a zsarolót tetten érték, elfogták, majd előállították az Érdi Rendőrkapitányságra.

A nyomozók a férfit csalás bűntett, valamint zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2018. május 21-én elrendelt.

(police.hu)

Címkék