A tömegközlekedési társaságok egymásra mutogatnak

Önnel is előfordult már, hogy pár perccel késte le a buszt, amikor például vonattal jött haza a fővárosból? Vagy az, hogy Érden belül leszállva az egyik buszról, épp látta a csatlakozó járatot távolodni? Valóban idegesítő és időt rabló, ha pár perces csúszások miatt kell fél-, vagy akár egy órát is várni a hazajutásra. Egyelőre kevés a remény a menetrendek összehangolására, de legalább a rozsdamarta sárga buszok rövidesen eltűnnek útjainkról.

Hasonló tartalmaink:

A MÁV és a Volánbusz illetékesei és városunk vezetői minden évben egyeztetnek a tömegközlekedés rendjéről. A Közlekedéstudományi Intézet minden évben kezdeményezi egy egyeztető fórum összehívását az érdi járás területén lévő önkormányzatok és a közösségi közlekedés szolgáltatói között. Diósd és Törökbálint esetében BKV, Pusztazámor és Sóskút esetében a Volánbusz, míg a többiek – így Érd – tekintetében Volánbusz és MÁV az érintettek. – A megbeszéléseknek van értelme és hatása: sok eredményt értünk el két év alatt, többet, mint előtte tíz év alatt – mondta érdeklődésünkre dr. Bács István alpolgármester, aki a város képviseletében vesz részt a találkozókon. – A tárgyalásokon minden szolgáltató képviselője elmondja a maga koncepcióját, a települések pedig előállnak a maguk hosszú igénylistájával. Megvitatjuk, mi teljesíthető, mi nem. Érd mindig a csatlakozásokra, a déli országrészbe tartó Intercityk érdi megállására, és a 3-as busz vonalának Nagytétény-Érd határáig történő meghosszabbítására hívja fel a figyelmet. Utóbbi, úgy tűnik, rövidesen meg is oldódik – tette hozzá bizakodva az alpolgármester. – A Közlekedéstudományi Intézet már tartott is terepszemlét, megvizsgálták az alternatív útvonalakat. Nem egy-két hónapon belül, de belátható időn belül a 3-as busz Tétényliget vasútállomásig fog közlekedni, ez már Érd határa.

A gyorsvonatok rendszeresen megállnak Érden, a Balaton északi és déli részére menők, valamint a Sárbogárd felé közlekedők egyaránt. Intercityk megállására viszont egyelőre esély sincs. A MÁV kimutatása szerint az Érd-Pécs viszonylatban naponta négy-hat utasról van szó. Ennyi emberért nem éri meg felborítani a menetrendet – ez még talán érthető is.

III_1

A harmadik, mindig felmerülő kérdés a csatlakozásoké. A MÁV és a Volánbusz-járatok összehangolásának hiányosságai nemigen magyarázhatók, emberek ezreinek életét naponta megkeserítő helyzetről van ugyanis szó. – Ebben a kérdésben Volánbusz a meghatározó szereplő, hiszen a MÁV nem fogja a csatlakozásokhoz igazítani a menetrendet. Ez a Volánbusz feladata lenne – húzta alá Bács István. – Vannak persze olyan anomáliák, mint most a Bem téri építkezés, ami nehéz helyzet elé állítja a busztársaságot. A Csaba utcai buszok menetrendjét kénytelenek voltak megváltoztatni, mert ha most is a MÁV-hoz igazodnak, akkor a Budapestre utazók a Bem téren már nem érik el a Bajcsy-Zsilinszky úton, M7-en át a Budapestre közlekedő csatlakozást, s nekik kell fél órát várakozni. Elvileg tehát a Volánbusz most úgy alakította át a menetrendet, hogy a Budapestre M7-en közlekedő utasoknak kedvez; a Budapestről MÁV-val érkezőknek az azonnali csatlakozás sokszor lehetetlen, legalább fél órába telik.

- Ez átmeneti állapot, de a Volánbusz nagyobb léptékben nemigen hajlandó változtatni húszéves stratégiáján. Pontosan kétszer ennyi busznak kellene közlekednie, mert az nem színvonalas városi közlekedés, ahol óránként, kétóránként mennek csak buszok – folytatta az alpolgármester.  – Lépniük kellene, több busszal húsz perces indulási időközöket tarthatnának.

Érd, azon kívül, hogy folyamatosan jelzi a problémákat, nemigen tehet semmit. – A helyzet megoldása a Volánbusz  kezében van. Van elegendő busza, de csak csúcsidőben járatja azokat, napközben bent állnak a garázsban, a pályaudvarokon. Igaz, a buszok eléggé le vannak már strapálva, vannak köztük bőven 20-25 éves darabok is – tette hozzá Bács –, Pest megyében az érdi üzemegységnek van a legöregebb állománya.

A város jogi értelemben nem tud nyomást gyakorolni a Volánbuszra – hangsúlyozta az alpolgármester: csak a helyi járatoknak megrendelője Érd, a helyköziek menetrendjére csak javaslatot tehet, ami vagy megfogadnak, vagy nem; jobbára, mint látjuk, nem. – Igazából a helyi buszközlekedésre is csak korlátozott rálátása van a városnak: megrendeljük a szolgáltatást, de nem tudjuk kikötni, hogy a járatokat alacsonypadlós, tíz évnél nem öregebb, légkondicionált buszokkal köteles ellátni – jelezte az alpolgármester.

De akkor mit tehet a város? Például adhat buszokat – a Volánbusznak –, hogy az érdiek végre európai színvonalú járatokon utazhassanak. – Elkötelezettek vagyunk a szolgáltatás színvonalának emelése érdekében. A Modern városok program keretében, amikor Orbán Viktor miniszterelnök 2015. július 3-án Érden járt, az egyik programpont az elővárosi és a helyi tömegközlekedés fejlesztése volt. Szeretnénk tehát új buszokat beszerezni, amit átadnánk az itt szolgáltató társaságnak, hogy ezekkel vigyék az érdi utazóközönséget. Szeptember közepén volt a legutóbbi egyeztetésünk a Közlekedéstudományi Intézettel, ők azt mondták: nincs reális esély rá, hogy a Volán a közeljövőben buszokat vegyen. Szóval ezt is Érdnek kell elintéznie – magyarázta Bács István alpolgármester. Hozzátette: saját, városi tömegközlekedési céget nem hoz létre Érd. – Az egy pénznyelő lenne, és nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a költségvetési forrásokat kiöntsük az ablakon – tette hozzá.

III_2

Megkérdeztük a Volánbuszt is: terveznek-e valami változtatást. Noha, mint kiderült, a város nyomást gyakorolni rájuk nem tud, de kíváncsiak voltunk, érzékelik-e egyáltalán a problémát.

- Az autóbuszjáratok közlekedési rendjének megtervezésekor számolunk átszállási idővel, amely során kalkulálunk a két közlekedési eszköz közötti távolság megtételével és a jegyvásárlás időszükségletével egyaránt – kezdte válaszát Kameniczky Ákos, a Volánbusz Zrt. forgalmi igazgatója. – Az Ófaluba közlekedő járatok például 8 perces átszállási időt követően indulnak, de ezen járatok egyaránt csatlakoznak mind a Diósd, mind pedig a Parkváros felé/felől érkező/induló járatokhoz, hiszen ez utóbbinál jóval nagyobb az igény akár az egészségügyi, akár az iskolás forgalom biztosítására. Ezen csatlakozásokba az 1-2 perces menetrendi eltérések beleférnek, de komplex közlekedési rendszereknél nem várható el – különösen úgy, hogy az utasok többsége ebben nem érintett –, hogy 10-15 percet várjanak a vasúti csatlakozásokra az egyes járatok – vélekedett a Volánbusz illetékese. A menetrendek hangolása folyamatos – állította –, különösen a helyi vonalak esetében. Emlékeztetett: a helyi közlekedés megrendelője az önkormányzat, így amennyiben nem ítélik megfelelőnek a menetrendet, úgy bármikor kérhetik annak módosítását.

Kameniczky Ákos gyorsan tovább is dobta a labdát a MÁV-nak: „mivel a pontatlan szolgáltatást nem a Volánbusz Zrt. nyújtja, így a kérdést célszerűbb lenne a MÁV illetékes szervezetének feltenni” – javasolta.

Megtettük.

Lőcsei Virág, a MÁV szóvivője azonban nem adott interjút. Közölte: a menetrend összeállítása nem a MÁV feladata, hanem a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban készül. Így a menetrendek összehangolása sem az ő dolguk – mondta kurtán.

Azt azért még szerettük volna megtudni a Volánbusz illetékesétől: a csúcsidőn kívüli időszakban miért közlekedik jóval kevesebb járat? A Volánbusz forgalmi igazgatója szerint a reggeli 8 órás munka- és iskolakezdést követően töredékére esik vissza az igénybevétel, így gazdaságossági és hatékonysági okokból a lecsökkent utasforgalmi igényeknek megfelelően indítják járataikat. Ugyanakkor bíznak abban: még az idei évben meg tudják indítani az új autóbuszokra szóló közbeszerzését, amelyekből – ígéretük szerint – jó néhány az Érdet érintő helyközi viszonylatokon közlekedik majd, várhatóan a jövő év második felében.

Érdi Újság

Vultur Csaba

 

Váróterem

- Általában tizenöt-húsz percet szoktam itt várakozni – mondta egy, a buszpályaudvaron várakozó ötvenes férfi. – Problémás a Lőcsei járat, rosszul szervezik: amikor sokan vagyunk, akkor küldenek rövid buszt, amikor pedig kevesen, akkor rendre hosszú busz érkezik – magyarázta, véleményét a többi, általunk megkérdezett utas is osztotta. Akik sokat várnak a buszokra és vonatra, egyetértettek abban, hogy a Volánbusznak kellene igazodnia a MÁV-hoz.

Többen kifogásolták azt is, hogy az utóbbi időben egyre többször és többet késnek a járatai, s ezen is változtatnának. Sokan megjegyezték: az M7-es vonalán közlekedő buszok reggelente rendre öt-tíz perceket késnek, de meséltek olyan esetről is, amikor egyáltalán nem jött a busz.

A Kossuth Lajos utca–Vadlúd utca vonalon közlekedő körjárat hétvégi menetrendjével kapcsolatban is sokaknak problémája van, hisz a Velencei út felé induló utolsó (!) járat délelőtt 9:05-kor indul a pályaudvarról – mondták többen is.

A helyi járatokon egyébként diáknak és felnőttnek is egyaránt 225 forint a menetjegy, abban az esetben is, ha csak egy megállót utazik, és akkor is, ha végigmegy a vonalon. Ez alól kivétel a buszpályaudvar automatájában megváltott jegy, amely 185 forint.

D. B.

Címkék