Audi márkaszerviz nyílik Érden
2018
szept. 7

Audi márkaszerviz nyílik Érden

Helyszíni bejárást tartott Bács István alpolgármester annak apropóján, hogy a Bara cégcsoport új komplexumot nyitott a Fehérvári úton. Együd Imre cégvezető örömmel újságolta, hogy vállalkozásuk az elmúlt 5 évben közel megtízszerezte forgalmát, ami idén várhatóan eléri a 2,5 milliárd forintot.

Tovább...
Újraalkották a behajtási rendeletet
2018
máj. 31

Újraalkották a behajtási rendeletet

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadta a tavalyi évi zárszámadást, ami a tényadatokat jelenti, vagyis, hogy mennyi volt tavaly a bevétele és mennyi volt a kiadása az önkormányzatnak. A kettő közötti különbség az a pénzmaradvány, aminek a felosztásáról is döntöttek.

Tovább...
Újabb kameraprogram indulhat
2018
márc. 22

Újabb kameraprogram indulhat

Az útfejlesztési program mellett több fontos beszámolót fogadott el csütörtöki ülésén a képviselő-testület. Szó esett egy újabb – kétszázmillió forintos – kameraprogramról is, amit a Modern Városok Program bizottsága jóváhagyott. A közgyűlésen nem került sor az összes napirendi pont megtárgyalására: T. Mészáros András polgármester berekesztette az ülést, rendzavarók bekiabálása miatt.

Tovább...
Még jobb körülmények a Béke téri oviban és bölcsiben
2018
feb. 28

Még jobb körülmények a Béke téri oviban és bölcsiben

Még a nyáron elkészült az Érdi Kincses Óvoda és Apró Falva Bölcsőde külső energetikai korszerűsítése, az év utolsó hónapjaiban pedig a belső felújítás valósult meg, mely során kicserélték az ajtókat és a szekrényeket, új burkolatokat kaptak a csoport szobák, egységes színek kerültek kialakításra, valamint a világítótesteket is korszerűsítették. Dr. Aradszki András (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő az ünnepélyes átadón szerda délelőtt közölte: a Kincses Óvoda leadta igényeit az új eszközökre is, amelyre hamarosan kiírják a közbeszerzést több mint 40 millió forint értékben, de terveik szerint a nyáron megtörténik az intézmény udvarainak a rendbetétele is.

Tovább...
Történelmi léptékű költségvetést fogadott el a közgyűlés
2018
feb. 15

Történelmi léptékű költségvetést fogadott el a közgyűlés

Soha vissza nem térő lehetőséghez jutott Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése, amikor 2018. február 15-én 14 igen és 3 nem szavazat mellett elfogadta a város idei évi költségvetését - közölte Bács István alpolgármester a döntést követően. Az elfogadott rendelet értelmében a költségvetési főösszeg 57.378.363.797 Ft, amely hitelfelvételt nem tartalmaz.

Tovább...
Éjszakai járattal bővíti kapacitását a MÁV
2017
dec. 11

Éjszakai járattal bővíti kapacitását a MÁV

Új személyvonat közlekedik 2017. december 10-től naponta S30 jelzéssel Budapest-Déli pályaudvarról Budafok–Kastélypark–Érd alsó érintésével Székesfehérvárra, 0:40 perces indulással. A személyvonat minden állomáson és megállóhelyen megáll - tájékoztatott hivatalos Facebook oldalán dr. Bács István alpolgármester.

Tovább...
Megnyílt a Töhötöm utcai játszótér
2017
dec. 7

Megnyílt a Töhötöm utcai játszótér

Új játszóteret adtak át csütörtök délelőtt Érden a Töhötöm utcában. A gyönyörűen parkosított közel 700 négyzetméteres körbekerített játszótéren a kisebb és nagyobb korosztály számára az EU szabványnak megfelelő játszóeszközök és ütést csillapító gumiburkolat biztosítja az önfeledt kikapcsolódást. A gazdag növényzet fenntartására automata öntözőrendszer készült, az esti megvilágítást kandeláberek biztosítják majd. A játszóteret határoló utcák mentén új aszfalt járdaburkolat készült de egy nagyobb parkoló is a családok rendelkezésre áll.

Tovább...
Kedvezményt hozott az érdi családoknak a télapó
2017
dec. 6

Kedvezményt hozott az érdi családoknak a télapó

Újabb egy évre szóló együttműködési megállapodást írt alá szerdán délelőtt az érdi önkormányzat és a törökbálinti Izgiland játszóház, aminek értelmében az érdi családok 2017-ben is 10 százalék kedvezménnyel vehetik igénybe az Izgiland élményvárost.

Tovább...
Bács István: Érd családbarát város
2017
dec. 6

Bács István: Érd családbarát város

Tavasszal átadják a Fácán közi óvodát, amelyet az önkormányzat a régi óvoda mellé épített a Pintyőke utca sarkán, de a parkvárosi óvoda is nagyon jól áll, már a szigetelést rakják a szakemberek tájékoztatott Dr. Bács István alpolgármester szerdai sajtótájékoztatóján. A városvezető arról is beszámolt, hogy jövőre három új játszóteret is átadnak Érden.

Tovább...
Az alpolgármester bízik az egyezségben
2017
nov. 24

Az alpolgármester bízik az egyezségben

Nehéz döntés előtt állnak a Hírnök utca lakói, ugyanis decemberben várható végleges döntés a Delta-vágány építéséről, amelynek nyomvonalába éppen beleesik egy 20 lakásos társasház is, akikkel a NIF Zrt-nek meg kell egyeznie, máskülönben - sajnos - csak a kisajátítási eljárás lefolytatása az egyetlen út.

Tovább...